1978. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
151
f“- 5o 88,2 millió Ft-ot tesz ki, egyéb jogcimeken 5 millió Ft-os növekedés jelentkezik. Az 1977* évben végrehajtott bérrendezés a munkaerőgazdálko- dásra kedvezően hatott. Jelentősen csökkent a pedagógus munkakörökben a fluktuáció, a technikai álláshelyek betöltése azonban továbbra Í3 problémát okoz. Jelentős eredményt értünk el az ágazat munkaerőgazdálkodása terén. Ez évben mintegy 120-130 tartósan üres állás megszüntetésére, illetve zárolására került sor, amelynek bérelőirányzatát 1979-ben részben az átlagbérek emelésére, részben pedig álláshelyek átcsoportositása utján a meglévő munkaerő feszültségek enyhitésére forditjuk. Az igazgatási ágazatban a főváros az előirt 5 %-os létszám- csökkentést - amely 216 főnek felel meg - 1978• juniu3 30-ig teljesitette. A létszámcsökkentés és a beruházási szakigazgatási szerv létesitásére, tanácsélnökbelyette3 beállitására engedélyezett uj létszámok következtében a főváros 1979* évre rögzitett állandó főfoglalkozású igazgatási létszáma 4.709 fő. ► Az 5 %-os bérautomatizmust, valamint a létszámcsökkentésből felszabaduló béralapot figyelembe véve az engedélyezett állandó főfoglalkozású igazgatási létszám tervezett havi átlagbére az 1978. évi 3*873 Ft-ról 1979-re 4.274 Ft-ra emelkedik. 4. Folyószámlás szervek A főváros folyószámlás szerveinek 1979* évi előirányzata 776,9 millió Ft, 60,3 millió Ft-tal, 8,4 %-kal magasabb az előző évi előirányzatnál# Ezek a szervek sajátos tevékenységet folytatnak, jelentősé1 HA I- ----------- HJ _____ ra- ra------- ■ ■ ffitt------------------tara—ra—e