1978. november 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
18
- 13 épült csupán lakótelepen./ Az is komoly probléma, hogy a hálózat épitészeti és technikai színvonala elavult, a vállalat saját erőforrásaiból elegendő felujitási keretet nem tud biztositani. Budapesten még 89 társadalmi mozi működik - melyből 14-nelc működése szünetel - kis hatékonysággal. Évi látogatói számuk nem éri el a kétmilliót. e/ Tudományos - közművelődési intézmények E kategóriában a Budapesten székelő intézmények döntő többségét közvetlenül a Kulturális Minisztérium irányitja. Ezért jelentésünk csak a Fővárosi Tanács VB. Müvelődesügyi Főosztálya irányításával működő egyedi intézményeket említi.- A Budapesti Történeti I.tuzeum a Budavári Palotába költözése óta három helyen működik. Látogatottsága évok óta emelkedik és fontos szerepet tölt be a munkásmüvelődés, a szocialista brigádok kulturális vállalásai teljcsitésénok segitésében, az iskolai történelemoktatás szemléltetésében és a fővárosi helytörténeti gyűjtemények gondozásában. Kiállítási politikájának alapját a különböző korok életmódjainak bemutatása, valamint a budapesti tárgyú képző- művészeti kiállítások alkotják. Elhelyezése a Budavári Palotában megfelelő, de telephelyein komoly gondokkal küzd. Nincs megfelelő elhelyezése és bemutatási lehetősége a képzőművészeti anyagnak. Megoldatlan a régészeti anyag raktározása és állandó vagy időszaki kiállítása. A Muzeum ezzel foglalkozó részlegei és anyagai jelenleg a Károlyi Palotában bérleti viszonyban, szűkös körülmények között vannak elhelyezve. Kiköltöztetésük mind a BTM-nek, mind az Irodalmi Múzeumnak fontos. 0 fa 1 L------------------------------------------------------------------rá T_" ■ ’ . ...— ■ »p m ümÜmkiS i