1978. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
136
TO I- a lakásépitési akciók során a BKV. az V. ötéves tervidőszakban 500 lakás felépítését irányozta elő, figyelembevéve, hogy az előző ötéves tervidőszakban közel 400 lakás átadására került sor. /A program megvalósítása elsősorban területkí jelölési. ós kivitelezői kapacitás problémák miatt - késést szenved, és sajnos némileg csökkentett mértékben valósul meg/. 6. Mindezek mellett megkülönböztetett figyelmet fordítunk az emberi viszonyok szocialista jellegű fejlesztésére, a munkahelyi légkör javítására, az üzemi demokrácia erősítésére. Ennek elősegítéséhez sokoldalú eszközrendszerrel rendelkezünk, amelyben a munkaverseny mozgalom és a demokratikus fórumok szerepe kiemelkedő jelentőségű.- úttörő jellegű kísérlet az, hogy a járművezetők körében vonalcsoportonként mikrogazdálkodásí egységek kialak!tá,, sát kezdtük meg, a kis kollektívákat sajátos jogkörrel ruháztuk fel,- a különböző rétegpolitikai intézkedések, koncepciók, a már hagyományos társadalmi-szociális rendezvények /pl. nyugdíjasok búcsúztatása, család!, ünnepségek, nőnapi megK emlékezések, törzsgárda ünnepség, kismamák szervezett látogatása, stb./ ugyancsak hozzájárulnak a vállalati kollektiva erősödéséhez, cselekvési egységéhez,- a nők helyzetének javítására, az ifjúságpolitikai feladatok végrehajtására átgondolt, megalapozott intézkedési tervet dolgoztunk ki és valósítunk meg,- a közművelődés elősegítése érdekében eredményesen működnek a munkahelyi művelődési bizottságok, > - a munkavédelmi és üzemegészségügyi tevékenység korszerüsik yúj. tése - a haladó hagyományok megtartása mellett - folyamatosan megvalósul,- a munkaerő-utánpótlás és a szakmai képzés igen fontos bázisaként működtetjük a 500 fős szakmunkásképző intézetünket, valamint a városi tömegközlekedési tanintézetet, ajrá mely évente több mint 1000 fő képzését biztositja,- tervszerűvé és céltudatossá vált a vezetőképzés, ebben a Borsodi Vezetőképző nyújt segítséget vállalatunknak, ré- továbbfejlesztettük csökkent munkaképességű dolgozóink rcV habilitálásónak rendszerét,- számos intézményünk - köztük a BKV ELŐRE SC és a Szabó Pál Művelődési. Ház - sokoldalú sportolási, kulturálódási lehetőséget kinél dolgozóinknak, akik ezzel széleskörűen élnek is, t i I j'i i» _ 4 -