1978. október 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

270

JAVASLAT a Budapest Főváros Tanácsa “Művészeti"dija 1978.évi adományozására N o v _á k_ Ferenc Novák Ferenc 24 éve a HVDSz Bihari János Táncegyüttes vezetője. Az eltelt időszak alatt a vezetése alatt működő csoport négyszer nyerte el a "Kiváló Együttes"kitüntetést. Célja:megőrizni és terjeszteni a népi kultúrát, a hagyományok felhasználásával továbbfejleszteni a néptánc-művészetet, sajátos mozgásnyelv megalkotásával szinpadi müveket - tematikus táncokon - keresztül uj hangon szólni a közönséghez. Több mint két évtizedes művészeti tevékenysége során sok színvona­las koreográfiát alkotott,e művészeti ágat ezáltal is népszerű­sítve. Nagyon hasznos és a népművelés szempontjából fontos kezdeményezés­ben vett részt,amikor három másik együttessel /Epitők,Vasas, Bartók/a táncház forma kialakításában és népszerűsítésében aktivan közreműködött. Kezdeményező szerepet vállalt a nagy szakszervezeti együttesek bemutatkozási lehetőségeit segitő Szakszervezetek 'Táncszínháza létrehozásában is/1977.december/,ahol az együttes rendszeresen fellép. Evenként bemutatót tartanak a Madách Színházban,ahol a nézők az együttes éves munkájának legsikeresebb darabjait tekinthetik meg. A néptánc művészet megismertetésére és megszerettetésére a kerület általános iskoláiban ismeretterjesztő előadásokat tartott.Az elő­adást a Vizöntő Együttes és az 5-6 párból'álló tánc kar gyakorlati bemutatóval is illusztrálta. I , • • ' | A Bihari J.Táncegyüttes eredményes tevékenysége mutatja Novak ■ Vráf >56 VII. lcer .Tanáca VB. I **»' _____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________—...

Next

/
Oldalképek
Tartalom