1978. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

30

- 25 ­szervezettsége, több segitséget tudnak adni a kerü­leti adóapparátusoknak is, elsősorban az adóvizsgá­latokhoz történő bekapcsolódós révén. \ 5./ A_főosztál^i^munka^szeryezeti és személyi„felt ét elei A Főosztály szervezeti felépítését és a feladatok vezetői megosztását a 4. az. alatt.mellékelt séma mutatja. Ez a felépítés szervezeti oldalról bizto­sitja a feladatok megfelelő színvonalú ellátását. A feladatnövekedéssel párosuló létszámváltozás követ­kezményeként /beleértve az igazgatási, adminisztratív létszámban végrehajtott 5 %-os csökkentést is/ a Fő­osztály létszáma az 1973. évi 83 főről 91 főre növe­kedett . A főosztályi munka személyi feltételeiben - az 1973-as VB beszámoló óta - lényeges változások következtek be. A vezetői munkakörökben /osztályvezetőig bezárólag/ egy kivétellel személyi változások történtek és azt mind belső előléptetéssel oldottuk meg. Nagy volt a cserélődés az ügyintézők körében is, hiszen 1974-től a jelen időpontig 38 fő lépett ki és 39 fő felvételére került sor. Ez a főosztály teljes létszámának több mint 43 %-át jelenti. Az uj felvételeknél arra töreked­tünk, hogy kvalifikáltabb munkaerők kerüljenek az appa- rátusba, igy elértük, hogy a képesítéshez kötött dol­gozóknál az 1973. évi 33,8 %-ról 1978-ra 48,5 %-ra nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Ez az arányjavitás nagyfokú fiatalítás mellett következett be éa átmenetileg - a gyakorlatlanság, a szakmai isme­retek hiánya, stb. miatt - a főosztályi munkavégzés feltételeit nem javította. A gyakorlat megszerzése után viszont jó alapot teremt a jelenleginél színvona­lasabb munkavégzéshez. |— 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom