1978. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

19

tek az intézmények a gazdálkodás tartalékainak feltárására és betartották-e az állami és gazdálkodási fegyelmet. Az ellenőrzések - különösen a beszámolási időszak első A éveiben - elsősorban a gazdasági munka operativ lebonyo- litásának, a jogszabályok betartásának bírálatára irányul­tak. Szükségessé tette azt a szaktárcáktól átvett, addig különböző szabályozások alapján működő intézmények gazdál­kodásának a fővárosi egységes gyakorlatba történő beillesz­tése. Ez ugyan elsősorban az irányitó szakigazgatási szer­vek feladata, de megvalósításában az ellenőrzéseknek is fontos szerepe volt a problémák feltárásával, intézkedé­sek kezdeményezésével é3 helyszíni segítségadással. Az említetteken túl az ellenőrzések azzal, hogy rendszere­sen értékelték a gazdálkodási tevékenységet, folyamatában vizsgálták a gazdálkodást, annak fejlődését, vagy a köve­telményektől való elmaradását és ezek okait, elősegítették a gazdálkodási szinvonal javitását. Megállapításaikkal éa javaslataikkal a helytelen gyakorlat korrigálását kezde­ményezték. A szervek többsége a megállapításokat kedvezően fogadta, a szükséges intézkedéseket megtette. Az elmúlt két évben a Végrehajtó Bizottság iránymutatása alapján növelte a Főosztály a komplex ellenőrzések számát. Komplex módon a szakigazgatási szervekkel együttműködve 80 ellenőrzést folytattunk le, az összes ellenőrzés 10 %-át. Ezek az ellenőrzések a gazdálkodó szervek tevékenységét sokoldalúan vizsgálták és tapasztalataink szerint alkalma­sak voltak az intézmények átfogó értékelésére, szakmai és gazdasági szempontból együttes állásfoglalások kialakítá­sára, illetve intézkedések megtételére. Ellenőrzéseink az 1974.-1977. években összesen 131 esetben javasoltak felelősségrevonást, döntő többségében a társa­dalmi tulajdon védelme, a számviteli-ügyviteli munka, to­i i y3 ■■■ — mmmmmm í __________________________________________ . ^fi,.r^^rí ......jf — 14 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom