1978. szeptember 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
255
- 74 vaslat, hogy amennyire lehet, törekedjünk a lakásszám emelésére, betartva egyéb szabályokat is és normákat is, és törekedjünk a szanálási arány csökkentésére. Én még azt sem tartanám rossznak, ha bemutatnátok azt, amikor a beruliázási program a végrehajtó bizottság elé jön, hogy az adott területen hány lakás van életveszélyes kategóriában, amelyet előbb vagy utóbb le kell bontanunk. A beruházási program készitése során - saját lelkiismeretűnk megnyugtatására - szükség van Dávid elvtársék olyan értelmű bekapcsolására is, hogy mutassák ki, mibe kerül ezek- rek az ócska lakásoknak a fenntartása. Van erre egy általános érvényű végrehajtó bizottsági döntés, hogy a minimális lakhatást kell biztosítani a területen, és ezeken az épületeken nem szabad nagy felújításokat végezni. Nem véletlenül mondtam azt, hogy 16 éve határoztuk el ebben a teremben Józsefváros rekonstrukcióját. Még filmet is készítettek róla. Igaza van Molnár elvtársnak abban, hogy az akkor elfogadott beruházási programban 8000 lakás felépítése szerepelt, és még 2000-et sem építettünk fel. Hozzáteszem, hogy tudatosan, mert a végrehajtó bizottság döntött annak idején úgy, hogy mérsékelni kell Józsefvárosban az ütemet a nettó lakásszaporulat miatt. Korábban sem volt nagyon rózsás a helyzet a jogos lakásigények vonatkozásában. Mivel a végrehajtó bizottság tavaly decemberben TO valóban kijelölte a hatodik ötéves terv lakásépitési területeit, azt javaslom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a rekonstrukciót ne állítsuk le. Ez már bizonyos értelemben politikai kérdés is ezen a területen. Adjunk felhatalmazást PongL fi J p— ------