1978. július 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
389
r ’ I ,, I IK m- 4 ' Dr. Bielek József elismeréssel szol a kerülőt hatósági tevékenységéről. Külön kiemeli kezdeményezéseiket az államigazgatás korszorü- sitésében, melyhez jelentős segitséget kapnak a kerületi pártbizottságtól. Javasolja, liogy a VB a korszerüsités torén elért eredményekért fejezze ki elismerését. Felhivja a figyelmet az igazgatási tevékenységben még meglévő hiányosságok felszámolására. Borbély Gábor: A kerületi pártbizottság a beszámolóval egyetért, a tanács és az apparátus tevékenységét pozitivon értékeli. A határozati javaslatok azokat a feladatokat fogalmazzák meg, amelyek vógrohajtusa a további fejlődés feltétele. Kéri, hogy az illetékesek vizsgáljál: felül a kerület létszámhelyzetét, tekintve, hogy sok fővárosi feladatot lat el Dr. Várad! János: Az ügyészség tapasztalatai is megegyeznek a beszámolóban és a kiegészítő jelentésben foglaltakkal* Fölhívja a figyelmet a lakásgazdálkodási, az igazgatási és az egészségügyi területen még meglévő egyes hiányosságok megszüntetésére* Dr* Vinozo Lukács hangsúlyozza, hogy a közlekedési helyzet súlyosabb, mint ahogy őzt a beszámold jelzi. Heg kellene vizsgálni egyes gépjármű fajták kitiltásának lehetőségét. Csehik Ferencné: A kerületi tanács valumeny- nyi munkaterületen eredményesen tevékenykedik, solc kérdésben bátran kezdeményeznek. Sok a javitani való még az ingatlankezelés területér gyorsítani kell a lakóépületek felújítását éo jobban kell szervezni az árellonőrzósi tevékenységet is. Elnök javasolja, hogy a VB. a beszámolót és a kiogé- szitő jelentést fogadja el. Állapítsa meg, hogy a Tanács,a Végrehajtó Bizottság és apparátusa egyre javuló színvonalon, kozdeményezőon, eredményesen végzi munkáját, melyért fejezze ki elismerését. A bősz: móló határozati javaslatai közül a 2./ és 3./ pontot fogadja el a VI azzal, hogy mindkettő végrehajtásának határideje 190o. június 3o. A 4-5-6./ pontot ne fogadja ol. Utasítsa továbbá az Igazgatási, a Pénzügyi, valamint a Személyzeti és Oktatási Főosztály vezetőjét, továbbá a kerületi tatíáos elnökét, vizsgálják meg, hogy az 1976. január 1-ét követően kapott, kizárólagos hatáskörű hatósági feladatok ellátásához a kerületi tanácsnál a létszám feltételek bizóösitottak- A Közlekedési Főigazgatóság pedig közlekedésfejlesztési tervének összeállítása során fordítson fokozott figyelmet a belváros közlekedésének rendezésére. A kiegészítő jelentés határozati javaslatát L-----------------J