1978. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

97

rr II 1 Munkaügyi Gazdálkodás Az V. ötéves tervidőszak fővárosi inunkaerőinórlege a tendenciákat illetően általában megvalósult, ütemét 1 és mértékét tekintve azonban attól kisobb-nagyobb el­térés tapasztalható. A középtávú munkaerőterv fede­zetlen keresletet - hiányt - nem tartalmazott, ezért a tercier szektor mérsékelt fejlesztési lehetősége, valamint az ópiőtiparban a forrás-hiány miatti szin- tentartás az előre látható feszültségeket már jdezte. A főváros iparának lótszámkibocsátása növekvő ütemben folytatódott és a tervozett csökkenés mintegy 70 %-a a tervidőszak első két évében már megvalósult. Az igy felszabaduló létszám azonban a népgazdaság többi ágá­ban azonos mértékű létszámfejlesztést netn eredményezett, ami alapvetően demográfiai és vándorlási tényezőkkel függ össze. A munkába lépő ifjúság számszerűen ugyanis továbbra sem pótolja a nyugdijba menőket és a főváros vándorlási nyereségének évek óta tartó csökkenése ma is érvényesül. Mindezek együttes hatására a főváros munkaképes korú lakossága a prognózis szerint 1980-ig közel 40 ezer fővel lesz kevesebb, amelyből az első két évben mintegy 15 ezres csökkenés már bekövetkezett. A főváros vándorlási nyeresége ugyanakkor - az előreszá­mításokkal egyezően - tovább csökken és az 197b. évi 7,8 ezer fővel szemben 1977-ben mindössze 6,4 ozor főt ért el. Az építőiparban a létszám szinioutartnsával számoltunk. A foglalkoztatottak - lcet év alatti - mindössze 1 %-os csökkenése ennek lényogéoen megfelel, de az ágazaton belüli eltérések a letszamhelyzet súlyosbodására vitai­nak. A létszám az épitőipar 3 ágazata közül kettőben lé­nyegében nem változott, a csökkenés a magasépitőipart érintette és ezen belül is a lakásépítésben közvetlenül résztvevő nagyvállalatokat. ctí Ik J

Next

/
Oldalképek
Tartalom