1978. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

444

1- 93 ­küldeni. Majd ha nekünk lesz valami problémánk, akkor a vezetői ér- tekezleten megbeszéljük. Vagy a következő anyagba bele kell venni, de nem napirendi pontként, hanem tájékoztatónak. Giltner Andor: A KNEB az év elején vizsgálatot folytatott a metró polgári védelmi célú igénybevételéhez szükséges feltételek biztosításának kérdésében. A vizsgálat eredményéről készí­tett jelentését a Minisztertanács és a honvédelmi bizottság megtár­gyalta. Megállapította, hogy a kelet-nyugati vonal, valamint az észak­déli vonal első szakasza, mint tömegóvóhely,jelenlegi műszaki állapo­tában nem hasznosítható. A honvédelmi bizottság a jelentés megtár­gyalása után hozott határozatának c./ pontjában utasitotta a Főváro­si Tanács elnökét, a KPM-minisztert, az ÉVM-minisztert és a honvédel­mi minisztert, hogy a megépült metrószakaszok elmaradt munkáiért, szervezési hiányosságaiért felelősöket állapitsa meg és a vizsgálat által feltárt helyzet tapasztalatait hasznosítsa. Felelős: A Fővá­rosi Tanács elnöke, a KPM, az ÉVM minisztere és a honvédelmi mi­niszter. A xigxá vizsgálat határideje: 1978. október 31-e. Mindezek alapján indokoltnak tartjuk egy bizottság lét > rehozatalát, amely a KNEB vizsgálatában foglaltak alapján meg álla­pítaná, történt-e vétkes kötelezettség mulasztás, és ha igen, kik kö­vették el, indokolt-e felelősségrevonás alkalmazása, - mondja a hon­védelmi bizottság határozata. ( j Nyilvánvaló, hogy ez a téma a közlekedési főigazga­tóság dolgozóival, vezetőivel kapcsolatos és a közlekedési főigazga­tósághoz tartozó METROBER vezetőiről és dolgozóiról van itt szó. | A bizottság elnökének javasolom Miljanovics György 1 elvtársat, tagjainak Ujfalusi, Ruttkai elvtársat és ha szükséges, dr. Bielek József elvtársat. Dr. Bielek József: Miért volna az szükséges? f t -1 mrnrnmm — [ " — —w—b—~ mmmz Gm

Next

/
Oldalképek
Tartalom