1978. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
428
^ - | ———w—- 79 Az elmúlt időszakban tényleg súlyoztunk és kiemeltük a fő területeket, és azok gondjainak megoldására koncentráltuk saját erőfeszité- seinket, meg azt is, amit támogatásként kaptunk. Felvetődött már a kerület ivővizzel való ellátásának és a vízhálózat fejlesztésének kérdése. A IV. ötéves terv második felében ténylpg erre összpontosítottunk és 'ahogy Kelemen elvtárs is emlitette ;"eredményesen, mert programunkat gyakorlatilag tulajdonképpen már végrehajtottuk. De a jelen pillanatban tudjuk, hogy a kommunális ellátás területén a járdaépítésre kell koncentrálnunk. Az .j* igazság az, hogy ha loo kilométer járdát épitünk, az is elég sok, a XVIII. kerületbe is átmegyünk járda ügyben, láttuk is már egy részét. A burkolt járdák aránya a tervidőszak kezdetén nálunk csak 2o százalék volt, mostmár a 25 százaiéinál tartunk és 198o-ra tartunk majd a 37 százaléknál. Nem vagyunk képesek többre, ez is nagy erőnkbe kerül. Most a földutak arányát kellene tovább csökkenteni. A legtöbb lakossági észrevétel jelenleg is ezzel a problémával van összefüggésben, dehát 287 kilométer földutról van szó. Nem tudom, de azt hiszem, hogy az országban nem sok olyan helység van, ahol a bel- k , sőnek számitó beépitett területen ma is ilyen magas, 75 százalékos a földutak aránya. Itt tartunk, noha előreléptünk és nem is kis mértékben. Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Tudom, hogy ezzel a néhány példával semmi újat nem mondottam, de szerettem volna érzékeltetni fejlődésünk jellegét és helyzetünk bizonyos minősítését. Gon©fi dunk képletesen szólva, mint a tenger. Persze, jóval kevesebb, mint a Fővárosi Tanácsé. Gondjaink közül a legfontosabbak szerveinek a bea számolóban. Saját feladatainkat kellően átérezve, az eddig elmondottak ra és az ezután elhangzókra is odafigyelve^az igazság az, hogy ilyen helyzetben sokminden nemcsak rajtunk múlik, és továbbra is számitunk LÉ---------------------------------------_|