1978. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
390
" - 40/b reket tudtuk követni. Szakigazgatási szerveink tételesen felülvizsgálták az egyes beruliázási programokat, dokumentálták az előkészítés, a kivitelezés helyzetét, és ezeknek a dokumentumoknak az alapján nyilatkoztak arról, hogy milyen előirányzatokra van szükség, és mi teljesíthető az ötödik ötéves terv végéig. Ezt megalapozottnak tartjuk. Mivel azonban az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ezek a dokumentumok nem mindig teljes értékűek, és éves csúszások elképzelhetők, azt mondom, hogy az előbb eriitett és biztonságosan állítható eredmények mellett se ajánljuk most a Fővárosi Tanácsnak az ötödik ötéves terv módosítását, és jelezzük a várható teljesítést, de konkrét programokra, hogy mi- > kor milyen célkitűzések megvalósítását tervezzük, az éves tervek összeállításakor térjünk ki. Akkor mondjuk meg azt is, hogy a ma még az Országos Tervhivatal és a közöttünk meglevő, majdnem 1 milliárd forintos beruliázási színvonallal kapcsolatos vita, amely nagyrészt az átvett beruházási pénzeszközök miatt alakult ki, hogy fog megoldódni, s az álláspontok milyen mértékben fognak közeledni egymáshoz. A beruliázási tárgyalások óta mári3 közeledtek. Nyilván további közeledés is elképzelhető, éa akkor az ötödik ötéves terv megfelelő teljesítésének a realitása is pontosabban lesz megítélhető. Ezt az 1979/80. évi tervek összeállításakor vesszük figyelembe. Ahol azt látjuk, hogy nem lehet teljesíteni az ö- tödik ötéves terv eredeti célkitűzéseit, ott a felülvizsgált és mellékletben csatolt beruházási lista már nem tartalmazza „ a feladatokat. ................., j )9o f " " mpmmmmrn " " " * — ■ —•——