1978. április 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

236

r— — -------------------------------—55S55- 46 ­Elnök : Javasolom, hogy az előterjesztést most fogad­juk el. Azért most, mert egyszer-kótszer még valószínűién visz- sza kell rá térni. Fogadjuk el mint koncepciót. Pohgrácz elvtárs bejelentette mép, amiről már korábban is beszélgettünk, ho y nagyon széles körben mec kell mű tárgyal­nunk szakemberekkel, az Építőművész Jzbvotsé • .el, az Cr n.. tikai Társasággal, meg egyetemi szakembereket is érdemes volna bevonni megtárgyalásába, és természetesen a közvetlenül érintett kerületi tanácsokat, kerületi népfront—bizottságokat, pártbi­zottságokat • A Budapesti Pártbizottság Várospolitikai üzoít- sága a közeljövőben tárgyalja az anyagot. Bizonyosan no yen colt értékes észrevétel, javaslat fog még elhangzani ezeken a tár­gyalásokon, amelyeket már az előkészítés mostani stádiumában figyelembe kell majd venni. Csak egyet nem volna szabó ! : hogy ezeket a tárgyalásokat 2 évig halasszuk. Lehetőleg az olkévct­s kezű 1-2 hónapon belül meg kellene tartani a szakmai vitákat. Konkrétan most nem volt róla szó, de a múltkor beszél ettünk ' mór róla: abban is megállapodtunk, hogy enne!: jogi konr.okven­f ciáit is ki kell dolgozni, mert nem olyan egyszerű, hogy kik 1- töztetni embereket és vissza sem mehetnek majd erre o helyükre. I Kénytelen lesz egy csomó ember elmenni onnan, mert kevesebb ! lesz a lakás. Ezt is megfelelően át kell tekintenünk. Kelemen elvtársat kellene megbízni azzal, hogy az LVM-ol* folytasson tárgyalásokat, koncepciót, javaslatokat kellene ki­dolgozni már a VI. ötéves terv előkészítése céljából, uj építő­ipari szervezet kialakítására. Nehéz ügy perszs, mert több em­ber nem lesz, tehát csak a meglévő építőipari szervezőtöket le­het igénybe vonni erre a célra, [iógis valóban kel... . enne, : m ___ ff J:7ra

Next

/
Oldalképek
Tartalom