1978. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

781

*> 4./ A XXI., Csepel vkp, IV, ütem alapcsatomázásának beruház *, zási programtenezete elkészült. A tanácsi fejlesztési alapból megvalósuló beruházások rendjéről szóló 1977. január 1-én hatályba lépett 977/1976. sz. VB. határozat úgy rendelkezett, hogy a nyomvonal jellegű beruházások i progamját 5o millió forint értékhatár felett is a tanácsi tisztségviselők hagyják jóvá. /IV. fejezet D./9/ bek./ Tekintettel az 1978. évi murdAaterv összeálliiását megelőzően kiadott hivatkozott számú VB. határozatra, az alapcsatomázás beruházási programját már nem szükséges a VB. elé terjeszteni Előadottak szerint az 1976. év december 15-én kelt 977.sz. VB. határozat megszüntette az IS.76. novemberében - az 1977. évi VB, munlcaterv megtárgyalása során-keletkezett - elő­terjesztési kötelezettségünket, kétségtelen azonban, hogy indokolt lett volna erről a t. Végrehajtó Bizottságot is informálni, ezt azonban elmulasztottuk. Az igazoló jelentéstételi kötelezettség előidézéséért fele­lős dolgozót - mulasztásáért - figyelmeztetésben részesítet­tem, ezen túlmenően a hasonló esetek elkerülése érdekében a VB. anyagok kezelését és a VB. munkáját a jövőben fokozot­tabban figyelemmel kisérjük. Főigazgatóságunk a VB. ülésein megtárgyalandó anyagait rninder kor a tartalmi és formai igényességgel és pntoa határidőre készitette el, ez a törekvésünk a jövőben is változatlan marad. Határozati javaslat A Végrehajtó Bizottság 1./ a Közmű és Mélyépítési Főigazgatóság igazoló jelentését elfogadja. 2./ utasitja a Közmű és Mélyépítési Főigazgatóság vezetőjét, hogy a jövőben kísérje figyelemmel azokat a VB. ülése­ket is, amelyeken a Főigazgatóság anyagait nem tárgyal­ják, ezen túlmenően az 1977. évi munlcaterv kiegészítésé­ben szerepelt, de tárgyalásra nem került beruházási pro*; ramokat 1978. év folyamán az alábbi ütemezésben térjesz- sze elő. Hs ■ % Pi it . / . tón n ' I Itó t J- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom