1978. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

722

A gimnáziumi iskoláztatási körzetek kialakítása során arra töreked­tek, hogy valamennyi körzetben legyenek különböző szakosított tan­tervű osztályok. A gimnáziumok működéséhez szükséges tárgyi felté­telek hiányosak. Tiz éve nem épült gimnázium a fővárosban éa jelen­tős lemaradás van az épületek korszerüsitésében. A személyi feltételek kedvezőbbek. A szakos ellátottság loo %-os, de az utóbbi bérrendezésig sok tekintélyes pedagógus távozott el a matematikát, természettudományos tantárgyakat és az idegen nyel­veket tanítók köréből. Az előterjesztés foglalkozott még a gimnáziumok nevelő munkájával, a világnézeti neveléssel. • A Végrehajtó Bizottság a tájékoztatót elfogadta és úgy foglalt ál­lást, hogy a Művelődésügyi Főosztály a gimnáziumi tanulók felvéte­li rendjében ésszerű módosítással a jelenlegi körzeti rendszert tartsa fenn. Utasitotta a Művelődésügyi Főosztály vezetőjét, hogy a gimnáziumi­fakultáció szervezésével is segitse a gimnáziumok közötti szinvo- nalbeli különbségek csökkentését. Biztosítsa, hogy minden gimnázi­umban legyenek - a faHiktácié keretén belül - a felsőfokú tovább­tanulást és a közvetlen munkába állást segítő lehetőségek. A Munka­ügyi Főosztály nyújtson segitségeiTa gyakorlati jellegű fáikulta- tiv tárgyo^feltételeinek megszervezéséhez. Utasitotta a VB. a Művelődésügyi Főosztály vezetőjét és a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságait, hogy a gimnáziumok oktató-neve­lő munkájához szükséges feltételeket / épületek állaga, korszerű­sítés szükségessége, taneszköz-ellátottság/ mérjék fel és eredmé­nyéről tájékoztassák a Fővárosi Tanács vezetőit. 1:1 író Lb------------------ l "■ " I- 16 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom