1978. január 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
264
■ j Árpád hidfő pesti csomópontját tárgyalja és hagyja jóvá a VB. í . A költségemelkedéseket éppen a KPM kívánságának •/; -’. ( megfelelően bemutattuk, azonban lelhet a^zt még markánsabbá tenni. Készséggel vállalkozunk ap Aiinjiin 1, ‘ Jn’l i.ifiárpeBti csomópont jánülp ti megvizsgálására és köszönettel veszem Molnár elvtárs bejelentő1 sét. Természetszerűen ezeket a kérdéseket pontosan tisztázni kell, mert ellenkező esetben nem tudunk belevágni a hid építésébe. Az a véleményem, hogy a mai végrehajtó bizottsági ülés jelentős állomása a főváros közlekedésfejlesztési munkájának. Párhuzamként azt tudnám mondani, hogy 1972-ben, amikor ugyanebben a teremben a metró beruházási programját tárgyalta a VB, az volt még ilyen jelentős dolog. Ez hasonló jelentőségű ülés, mert ezzel indul meg tulajdonképpen Budapesten a dunai átkelő helyek bővítésének épitési munkája, amely elengedhetetlen a főváros közlekedésének megjavítása érdekében. ■ íp ÉC ' Jnry^rnt k Elnök: Elvtársak! A következőt javasolom: Fogadjuk el az előterjesztést néhány kiegészítéssel, korrekcióval. Ezekről Nagy elvtárs bevezetőjében szólt. Kezdeném a fejlesztési költségekkel, kj/kell javítani a táblázatokat, de nemcsak a táblázatokat, hanem a szöveget is, mert ott is számos helyen különböző összeg szerepel. Ha jól emlékszem rá, akkor valójában itt 54 millió forinttal kell felemelni, mert a 8o millió benne van a hídszerkezetben. Ezt mindenhol ki kell javítani, legalább 15 helyen szerepel benne. Természetesen külön kell venni a fővárosi hozzájárulást és külön a költségvetési támogatási /) f f IL -! _ — ■— - —— — ^ ^