1977. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
606
- az V. ötéves tervből a VI. ötéves tervre való át - menet lakásépitési területeiből és becsült lakás - számából, I - az 1981-82. évben uj épitési területként induló, korábban már a Vezetői Értekezlet előtt tárgyalt területekből,- az 1983-tól inditandó további uj lakásépitési területekből,- valamint a VII. ötóves tervre való átmenetet biztositó területekből tevődik össze. A várható lakásszanálások mértékét területismertető vizugál itaink alapján irányoztuk elő. Annak következtében , hogy a területelőkészités időtartam-igénye megnőtt és az épitési területeket az átadás éve előtt két évvel ^ szabaddá kell tenni, a VI. ötéves terv épitési programjából adódóan már a jelen tervidőszak alatt is komoly szanálási terhek lépnek fel. A viszonylag számottevő "szabad területeken" történő épités mellett nagyobb a peremkerületi rekonstrukciók aránya, ebből adódóan az évenkénti lakásszanálási arányok a megszokottnál magasabbak. I Í Az egyes lakásépitési területeken az un. ipari szanálások mértékére vonatkozóan számszerüsithető információk ezidőszerint nem állnak rendelkezésünkre. Vizsgálati a- dataink szerint a területek egyikén sem mutatkozik je - lentős iparkitelepitési igény. Szövetkezeti és más szolgál- tató-jellegü ipar kihelyezése szempontjából a XIV. Te - lepes - Csömöri u., a XVIII. Vöröshadsereg u. melletti terület igényel figyelmet. Azokon a helyeken /pl. Béke ut - Tatai ut /, ahol nem zavaró ipar kisebb összefügi 60(0 ✓ ! ----------------------------------------------------------------------------------- I- 7 -