1977. december 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
242
I javaslatban foglaltakat, amelyek a zenei játszóhelyek bővítésére, I további feltételek megteremtésére vonatkoznak, uj koncert tori .— ®sk kialakítására, egyelőre legalábbis felkutatására. Gondolom, I majd ki kell dolgozni a felkutatás után azok megvalósulásának | lehetőségeit, feltételeit. j Szeretném hozzátenni, hogy most ezt táegyaljuk, de ogy | másik határozat alapján dolgoznak azon, hogy hol lehet uj szinI házi játszóhelyeket feltárni. Olyan kutatás is folyik, és nyilI ván annak is lesz olyan végeredménye, hogy lesz majd ag l--5--lo I játszóhelyre lehetőség. De hol van hozzá 5o--2oo millió Ft, amely í alkalmassá teszi ezeket a helyeket játszásra?! Ennek ellenére I csak támogatni lehet ós kell is a főosztály ez irányú törekvóI sót. I Nem vita tárgya, hogy kell egy nagy hangversenyterem. I Javasolom, hogy az elhangzott módosításokkal, a Mezei I elvtárs által mondott két módosítással fogadja el az előterjesztést a VB. Egy korrekt, jó, őszinte, szerintem nagyon világos, j egyértelmű előterjesztést és fogadjuk el azt is, hogy fejezze ki a VB. elismerését, köszönetét mindazoknak, mindeneke#lőtt a I Kulturális Minisztériumnak, de más szerveknek is, amelyek zenoi életünk fejlesztéséből eddig is aktivan kivették részüket és | kérjük őket, hogy továbbra is adjanak meg minden támogatást enI nek a nagyon lényeges feladatnak az ellátáshoz. Mezei elvtársékat pedig arra kell biztatni, hogy a Tanácsnak igenis nem feladata, hanem kötelessége is a tanácstörvény alapján is gondos- I kodni a fővárosi lakosság zenei igényének kielégítéséről. Nemcsak feltételeiről, hanem egyáltalán az igények kielégítéséről is, 1: 4 ff , 1----------------- i I - 49 -