1977. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
61
r- 2 pedig hivatali elfoglaltsága miatt nem tud részt venni ülésünkön. A Végrehajtó Bizottság ülése határozatképes. Az első két napirendi tárgy levételre kerül napirendről különböző okok miatt. A VB. tagjai már nem is kapták meg ezeket az előterjesztéseket. Az első anyag elkészült, egyeztetve volt a felsorolt szervek vezetőivel, csak egy probléma volt: hogy a Városrendezési Főosztály 6 főnyi létszámot kért, azt viszont senki sem biztosította. Addig nem lehet a VB. elé terjeszteni az ügyet. Giltner Andor: És a rendelet módositását is meg kell várni. Elnök : Igen, amit máskülönben az érintett szervek vezetői e hónap végéig Ígértek. Később kerül tehát a VB. elé. Ugyanígy a mai ülésre kellett volna behozni a VB. döntése alapján a 2./ pontot. A jelentés el is készült, de én személy szerint alkalmatlannak találtam VB, tárgyalásra. Kérem ezért a VB-t, döntsön úgy, hogy mához 4 hétre kerüljön a VB. elé. Egyetért ezzel a VB? /Igen/. Akkor javasolom, hogy térjünk rá a napirend tárgyalására és kezdjük a meghívó szerinti 3./ ponttal: Tájékoztató az állam- polgárok telek-, lakás-, és üdülőtulajdonával kapcsolatos jogszabályok végrehajtásának tapasztalatairól. Katona elvtárs, van-e kiegészitenivaló a tájékoztatóhoz? /Nincs/. Kinek van kérdése. dr.R e i s c h 1 Antal: A melléklet szerint tanácsi értékesítésre 3859 lakás, illetőleg ingatlan kerül. Hogyan lehetséges az, hogy értékesitést viszont csak 5o5 ingatlanra renIL— _____________________________£______________________________ I ———— ii i ii — i ■ ■ - %** - fo ■ ■ ii i j i ii i r