1977. szeptember 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

42

OTP ' 11 IV. Az együttműködés formái és módszerei Az együttműködési megállapodásban foglaltak alapján a Fővárosi Ta- nács VB és a Hazafias Népfront Budapesti izottsága Elnöksége oz együttműködés egye;: időszakaira vonatkozó feladatok.' t munka terve ik- , ben rögzítik. A munka tervek össze, .llitása során kölcsönöse:; javaslatot teh tnek, ^ a testületi munkaterveket egymásnak megküldi!, jelzik, hogy melyik előterjesztés tárgyalásán kivannak része v* ;i vrgy magúkat képvi­seltetni, illetve tájékoztató jelleggel mely előterjeszt érek meg­küldésére tartanak igényt. A két testület - és szervei - a kölcsönös érdeklődésre számot tar­tó, fontosabb kérdésekről egymást tájékoztatja, ezek megvitatásá­ra - szükség szerint - együttes üléseket tarthatnak, illetve köl­csönösen biztosíthatják egymás képviselőinek részvételét oz c napi­rendeket tárgyaló értekezleteiken. A folyamatos együttműködés biz­tosítása, az egyes akciók összehangolása, előkészítése és előzetes konzultáció céljából munkatársaik kétoldalú személyes kapcsolatot létesítenek. \ , ** A testületi vezetők közvetlen kapcsolatot tartanak, a közös felada­tokat szükség szerint megbeszélik; a másik test let ülésén - fel­kérésre - előadói funkciót is elláthatnak. x Kölcsönösen tájékoztatják egymást az együttműködési feladatokat érintő testületi döntésekről, állásioglalásailiról; az együttes intézkedések végre hajtásánsk helyzetéről és tapasztalataikról. Közös irányelveket, állásfoglalásokat adhatnak ki,együttes clőter- ♦ jesztéseket tehetnek oz országos főhatóságokhoz. ff , A Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága munkabizottságai, vala­mint a Fővárosi Tanács bízott sásai és a végre hajtó Bizottsá: szsk­X , <T) // ./----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------rf __ .. •• -----------------------------------------------------------------------------------------"ti —*----------------------------------------------------------------------—------------------------ —-W—-tó— ■ II -- - rt

Next

/
Oldalképek
Tartalom