1977. május 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
457
I 3/b. utasitja a kerületi Tanács elnökét, hogy az előzetes kijelölésről az érdekelteket értesítse. Határidő: VB. jóváhagyást követő 45 nap Felelős : Tódika László 4./ A Fővárosi Tanács lakáscélcsoportját terhelő 4,76 millió Ft becsült költséggel elfogadja, de fenntartja magának a jogot, hogy a beruházási program ismeretében döntsön véglegesen a lakásépítés Fővárosi Tanácsot terhelő vonalas és felépítmény jellegű költségeinek finanszírozásáról és az épittetők végleges kijelöléséről. 5./ Alapvető feltételként szabja meg, hogy az építtető vállalat dolgozóinak kijelölése az egyes lakásépitési formák pénzügyi feltételeiről és a szociálpolitikai kedvezményről szóló módosított és kiegészített 7/1971. /II,8./ Korm.sz. rendelet, a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló módosított és kiegészített 26/1971, /VI,24./ PM-ÉVM-MüM.sz. együttes rendelet, valamint a Fővárosi Tanácsnak az V.ötéves terv lakásgazdálkodási irányelveiről szóló 76/1976. számú határozatában foglaltak figyelembevételévé, történjék. Ennek megfelelően biztositani kell, hogy a lakások 80 %-át munkások kapják, akik a munkáltatói támogatás mellett állami támogatásban is részesülhetnek. Emellett biztositani kell azt is, hogy a lakások 45 %-ot fiatal házasoknak juttassák. A vállalat biztosítsa az állami támogatás elnyeréséhez szükséges vállalati kölcsönt és törekedjék arra, hogy a vevők, illetve az épittetők között minél nagyobb számban legyenek a kerületi tanácsoknál, nyilvánt ártott lakásigénylő családok. /< luU&víVté L' óqffrlW Felelős : #dr. Pongrácz Pál Hatá ridö: a VB. jóváhagyást követő 30 nap Budapest, 1977. április 5. // Látq-am, eg^et^rtek : fa ' / Dr.Beck Béta / / Dr.Porujrácz Pál / j Lqfffo főosztályvezető . főosztályvezető ‘Ár / ' Láttam/JÉgWté/tek :/ té / V __ ff/ J'/C / dr/ / Giltner Andor / t anácselnökhelyk11 es tanácselnökhelyettes A sajtó nem tájékoztatható! ( 0/1 (Kbobc * ftVv. ulAix 7-o’i rá q‘„''VY uttrá XT | ’ .....4 ' ftecű 1% c ÜOv “T^vo- ToO rf . , ^ | „ re ^ | ( ^ | elv fek-Vi t-) 1 i ÚCté _____________ 40G — - • - i - ■ # ........... »■ mw -• - - •■