1977. május 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
349
I- 61 Piackutatás alapján először Nyugatról próbálták megoldani, azután szocialista országokból, végül szovjet tervek alapján készül a szennyviztisztitó. A nyugati ajánlatok erre a méretre mintegy 10 millió I dollárt vettek vdna igénybe. Ugyanakkor négy és félmilliós a szovjet partner megoldása. Azért is kedvező a számunkra, mert a telek elhelyezése a területnagyság szempontjából rendkivül kedvező. Viszont egy pénzügyi gondot okozott számunkra: azt, hogy az előtisztitást,a levegőztetéstés az utótisztitást most egy mozgatásban oldják meg. Ennek előkészítését, alapozását is egyben kell megmozgatni. Ezért van az, hogy programunkban szerepel, hogy tulajdonképpen változatlanul az eredeti elképzelésnek megfelelő mechanikai tisztitás valósul meg 80-ig, de mintegy 321 millióial többe kerül az ötödik ötéves terv időszakában megvalósítandó rész, viszont előkészítettsége lényegesen nagyobb lesz, mint az eredeti elképzelés szerint lett volna. A nagyblokk, a 14o-160-as blokk tulajdonképpen ebben az ütemben nagyjából megépül és a hatodik ötéves tervben, amikor a biológiai tisztitás megoldására kerül sor, előkészitettsége lényegesen nagyobb lesz az eredetileg elképzeltnél. Biztositani kell viszont a további 327 > milliót, amelyre javaslatot készítettünk úgy, hogy a vállalat saját alapjaiból 80 millió forintot pótol, a fennmaradó 243 milliót pedig a csatornázási müvek számára biztosított egyéb hitelekből való átcsoportosítással lehet előteremteni. Amiből a legnagyobb rész, az ebben az ötéves tervben felhasználásra nem kerülő mintegy 160 millióból fedezhető. Az 1977. évi pénzügyi megoldásra is javaslatot kell késziten± nünk. Az ütem ugyanis azt jelenti, hogy az idén 73 millióval többre van szükség az eredetileg tervezetthez képest. Átcsoportositási javaslatot hozunk tehát a VB elé' a csatornázási müvek rendelekzésére álló más keretekből csoportosítunk át erre a célra. A pénzügyi rész tehát igy megoldható. ^L] I _______________________— I ” - ,re- ______________ I' | "ró