1977. március 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

249

I- 17 ­A hatósági munka ellenőrzése fokozatosan javult. Kerületünkben kezdetben csak az eljárási jogszabályok vizsgálata volt főszem­pont. Két év óta az anyagi jogszabályok vizsgó. aJa is szerepel a munkatervben. Több esetben a V.B. titkára, ha a V.B. előtti szakosztályi beszá­molásról van szó, kiegészítő jelentést ad a hatósági munka hely* zetéről. A V.B. több határozatával és körlevelével a hatósági munkaát javította. Vizsgálódások során sok alaki és anyagi jogszabály- sértéssel találkoztunk. Ennek oka a fluktuáció, túlszabályozott­ság és a szakkópzetlenség. A tapasztalatokat szakosztályi-értekez­leten megbeszélik és a szükséges intézkedéseket a hibák kijavítá­sa érdekében megteszik. A beszámolási időszakban a hatósági munka vitelében fejlődést ta­pasztalunk, bár a Lakásügyi Osztály az apparátus egésze mellett elmarad. Meg kell azonban állapítani, hogy az elmúlt év bizonyos megtorpanást hozott az egész apparátusban. A létszámzárlattal járó gondok 1976-ban hátráltatták a munkát. Legfontosabb felada­tunknak tartjuk az ellenőrzések hatékonyságának biztosítását és a törvénysértések megelőzésére helyezzük most már a fő hangsúlyt. Biztató eredményeink vannak az ügyirathátralék feldolgozásában, melyeket az apparátus munkájának jobb megszervezésével ax szak- igazgatási szervek kapcsolatainak javításával, munkaerő át­csoportosítással értünk el. Gondot fordítunk a .jogalkalmazás .jogpolitikai irányelveinek megvalósítására. Ennek ellenőrzésére, figyelemmel kisérésére fel­kértük a tanácsi bizottságokat is. A jogpropaganda érdekében Tájékoztató Szolgálatunkat és a szakosztályokat elláttuk az egyes ügyekre vonatkozó eljárási leírásokkal. A lakosság számára az Igazgatási és Jogi Bizottság, valamint a Tanács jogászai hetenként egy alkalommal jogi tanácsadást tartanak, ugyanezt teszi a lakóbizottsági vezetőség havonként egy alkalommal a lakóbbizottságok számára is. Még van tennivaló a jogpropaganda terén. Szeretnénk elérni, J 0 í I ------------------------------------------- I rnmrnmmmm------------------------------------ ’ ** mmmm 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom