1977. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
51
golás helyett. 1 Az általános jövedelemadó rendelet módosítása ós kiegészítése szintón jelentős változást hozott az állappolgári érdekek érvényesülésénél. Az uj rendelet pontosan meghatározza - az eddig 1 sokat vitatott - szolgáltató-javitó tevékenység fogalmát, továbbá azt, hogy mit kell lakossági szükséglet kielégítésének, vagy főfoglalkozásúnak* uj iparkezdásne.k tekinteni. A főbb területek megosztásából származó jövedelmek adóztatását és a figyelembe vehető költségeket is meghatározta, pontosította, megszüntetve ezzel sok vlt t az adózók ás adóhatóságok között. Ösztönző intézkedést hozott a kisipari szakmunkásképzésre,- Az állami óé állampolgári fegyelem erősödése terén kedvezőek a fővárosi tapasztalatok. Az állampolgárok többsége fegyelmezetten, önként hajtja végre a jogszabályokat, valamint a jogszabályok alapján hozott határozatokat, így pl, a fővárosban az igazgatási szakigazgatási szerveknél évente mintegy 2 %-a azoknak a határozatoknak a számp, amelyek tekintetében karhatalom, vagy pénzbírság kiszabása utján kell végrehajtási intézkedést foganatosítani. Ennél rosszabb az arány /13 %/ a szabálysértési ügykörben kiszabott pénzbírságok vonatkozásában. Jé az önkéntes teljesítés aránya a többletingatlanok /lakás, telek/ önkéntes elidegenítése totón is, az 1977. január 1-i állapotnak megfelelően 4.660 többlet- ingatlannál mar megtörtént és csak 4,152 ingatlan vár elidegenítésre . fi Az engedély nélkül és. az engedélytől eltérően épült épületek száma 1974, évhez viszonyítva 1975-ben 71 %, 1976-ban 34 %-r. csökkent. Ennek ellenére ezen a területen is tovább kell erősíteni az állampolgári fegyelmet. Az építésügyi ágazatban nutat- kozé nehézségeket tapasztalva, a Fővárosi Tanács, vezetői felkérték az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumot, hogy tartson felügyeleti vizsgálatot a Városrendezési és Építészeti Főosztályon, A felügyeleti vizsgálat 1976-ban megtörtént, ennek eredményei a Fővárosi Tanács vezetői előtt még nem ismertek, A múlt év végén tárgyalta, a Végrehajtó Bizottság a kerületi műszaki osztályok helyzetéről szóló jelentést, és az e téren jelentkező problémákat felmérve, megállapította, hogy a munka hatéO • ' I I I ! ______ — — I- 47 -