1977. január 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
681
Az ötéves pénzügyi terv 1977. évi ütemét jóval meghaladó költségvetés is - a végrehajtandó feladatok és a gazdasági I feltételek ismeretében - feszitett, ezért fokozott követelI mény elé ’állitja a gazdálkodó szerveket. I 1./ Az 1977. évi gazdálkodási feltételek és követelmények A középtávú pénzügyi terv - a népgazdaság teherbíró képességét figyelembevéve - 1977. évre a korábban elért ellátási szinvonal megtartását és a továbbfejlődés megalapozását irta elő. A rendelkezésre álló pénzügyi eszközök ennek megfelelően olyan gazdálkodási magatartást igényelnek, amelyben kiemelkedő szerepet kap a takarékosság, a tartalékok feltárása, a hatékony eszközfelhasználás. A költségvetésben I megtervezhető előirányzatok feszitettsége a korábbinál is rugalmasabb irányítást és aktiv, a változó gazdasági körülmények mellett is r. fő célok megvalósítását eredményező cselekvést tesz s: ’ikságessé a gazdálkodás minden szintjén. I ( Ennek megfelelően a középtávú tervben megfogalmazott gazdasági- irányítási alapelvekhez igazodóan .fontos szempont 1977. évben, hogy f - folyamatosan figyelni kell a bevételek és kiadások alakulását és a finanszírozási gyakorlatot alkalmassá kell tenni a konkrét helyzethez való alkalmazkodásra;- elemezni kell a menetközben kialakuló gazdasági jelen- I sógeket és a megfelelő irányítási szinten történő beavatkozással kell hatásukat kiszűrni, vagy kedvezőbb módon-felhasználni. Az igények kielégítését csak a lehetőségek mértékéig lehet elhatározni. Figyelembe kell venni, hpgy a lehetőségek között a költségvetésben megtervezhető pénzügyi feltételek 1 • • fc ' ! I J . Y1 | 1 í I if f i 111 f ^ ^ fc _j