1977. január 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
571
- 12 A lakóházak korszerű technológiával - legnagyobb részt /81 %/ házgyári paneles, kisebb részt öntött /!£ %/ technológiával - épülnek. Az épületek zöme /9o %/ középmagas, magas házban csak 72 lakás valósul meg. Az ÉVM vállalása alapján a lakásátadások ütemessége javul 1977. évben. Az I. félévben a lakások több, mint 4o %-ának átadását vállalták^ A kapcsolódó létesítményeknél, a legnagyobb erőfeszítések ellenére - a korábbi évek lemaradásának következtében - még 1977-ben is ellátási feszültséggel kell számolni. /Az 1975* évi lemaradást 1977 végéig az épitőipar nem tudja bepótolni./ A lakásépitési költségek kialakításánál nehézséget okozott az a körülmény, hogy az 1976. évi hatósági nettó lakásárakat az ÉVM csak decemberben közölte a Fővárossal. Éppen ezért a lakás- költsé^-számitások a központi területi átlagköltség figyelembevételével készültek, ami 1976. évben 379 ezer Ft/lakás, és 1977. évben 397 ezer it/lakás maximum lehet. A műszaki-gazdasági normatívák alkalmazása utján, illetve a konkrét szerződéskötéseknél nyílik mód a netté lakásépitési költségek csökkentésére. Az 1977* évben lakásépítésre fordítható források a következők:- állami támogatás 6.o2o,4 millió forint- bankhitel 984,6 /- saját bevételek 186,2 -"- BM befizetés 265,o -"- állami támogatás 1.976. évi maradványa _________________784.1______-fa-___________ Együtt: Ö.24o,3 millió forint A komplex lakásépités technikai bázisának fejlesztésére a Kormány határozata; alapján loo millió forint célcsoportos állami támogatást az ÉVM .részére megelőlegezünk, amely az 1977* évi állami támogatást csökkenti. /Az előleget - amelyet 1978-ban további 2oo millió forint átadása követ - az EVM 1979-öo-ban 2oo és loo milliő forintos ütemezésben téríti vissza./ \ rí ! ---J ______ - ■ - ~ - TO----------V ÉJ ' "ti® ' ■. v " #B#©^#©©^