1976. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
220
|- 5 vezetői a felügyeletük, ill. irányításuk alá tartozó vállalatok tüzvédolmi szervezeteinek vezetői részére a konzultációkat ez óv docomber 31-ig tartják meg. A Főosztály által szervezett középfokú tűzvédelmi előadói 7 h-allcotolü tanfolyam mintegy 42o részére Tolyó év október 25-29. közötti időszakban tájékoztató előadást tartottak a Szabályzatból. A VB, 1975, junius 23.-i ülésén tárgyalta az észak-déli metróvonal Élmunkás téri állomásához kapcsolódó felszini rendezés beruházási javaslatát. Ennek során hozott 41G/lS76.sz, határozatában utasitotta a Kereskedelmi Főosztály vezetőjét, hogy a megvalósuló kereskedelmi létesitmények üzemel tetőinek és költségviselőinek kijelölése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő : október 31. Felelős : dr.Kovács Gyula A Koroskodolrni Főosztály jelenti: az Élmunkás téri aluljáró rendszer rendezési terve takarékossági okokból alapvetően megváltozott, a szélső peronos elhelyezés helyett, közép peronos megoldás kerül megtervezésre. A változásnak megfelelő tervezés még .folyamatban van, melynek során a Főosztály - a folyamatos konzultációkon - a' keros- delmi szempontokat képviseli. Az üzemoltető vállalatok kijelöléséről - figyelemmel a tervezés jelenlegi szintjére- tárgyalni még nem lehet. Erre előreláthatólag december hó folyamán kerülhet sor. Figyelemmel az említettekre kérik a ha tári :’ő 177o. december 3.1-ir való mo;- hosszabbitasát. A VB, 1975. augusztus 4.-i ülésén tárgyalta a XVIII., Tinódy utcai telepszerű magánerős lakóteleppel kapcsolatos előterjesztést. A VB. 533/1975,sz. határozatában utasitotta a XVIII. kór. Tanács elnökét, vizsgálják meg a BKV lakásépítkezését és amennyiben az az előírásoktól, tervektől eltért, alkalmazzanak felelősségre vonást. I la téridő : október 3o. Felelős : dr.Ambrus pános m pu— ot ■ ** ^ "