1976. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
551
rpm ---—-•« I í -2 A fiatalok élet- és munkakörülményeinek javítását számos intézkedéssel, pályaválasztási tanácsa<flás3al, a termelőmunkában való elhelyezkedés lehetőségeinek ismertetésével, a tanácsi vállalatok, intézmények útján és munkaerőközvetitéssel segítették* A családalapítás lakásproblémáinak figyelembevételével az állami beruházásból épülő tanácsi bér- és szövetkezeti lakásoknak 1968-74. között 3o %-át, 1975-ben 42 %-át a fiatal házasoknak biztosították. Tájékoztatást adtak az Ifjúsági Szövetségnek a főváros fejlesztéséről; segitséget nyújtottak az ifjúsági parlamentek eredményes munkájához; & KISZ kongresszusi küldöttek felkészüléséhez. Intézkedésekkel és beruházásokkal bővitették a fiatalok művelődési, sportolási és kulturált szórakozási lehetőségét. Elősegítették, hogy az ifjúsági szervezetek mozgósítsák a fiatalokat a települést fejlesztő, valamint az ifjúsági létesítmények építésével és felújításával összefüggő társadalmi munkákra. A KISZ budapesti szervei javaslatokkal, észrevételekkel, konzultációkkal, közös intézkedésekkel és pályázatok kiírásával, valamint az egyes feladatokban való részvételen keresztül működtek együtt a tanácsi szervekkel as ifjúságot érintő, a várost fejlesztő és szépi- ► tő feladatokban. Résztvcttek politikai, társadalmi, kulturális ée sporteredmények, pályázatok, versenyek szervezésében; intézmények létesítésében és működtetésében. A KISZ vezető szervei a fiatalok sséle3 tömegeit aktivizálták, készítették fel a tanácstagi és országgyűlési képviselő választásokra, melynek eredményeként növekedett a fiataloknak az előkészítésben, a lebonyolításban és a választott testületek munkájában való részvétele • Az elmúlt években tovább fejlődött az "Egy üzem - egy iskola" mozgalom, melyben a KISZ szervezetek hatékony kezdeményező és végrehajtó munkát végeztek. ny| |