1976. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
424
I ró 4a gyermekintézmények, stb. Amig egyszerűen arra törekszünk, hogy "minden család, aki ezt igényli, önálló lakáshoz juthasson", ahogyan a XI. kongresszus megfogalmazta, addig az első csoportba sorolhatjuk az ennek megfelelő lakásépitési és lakáselosztási rendszert. Amint a gyermekek számától függő preferenciát alkalmazunk az elosztás án, például úgy, hogy három gyermek esetén előbbrehozzunk a lakásigények kielégítését, akkor igy már a második csoportba tartozik, mert nyilvánvaló célja a három gyermekes családmodell gyakoriságának ösztönzése. m 3./ Az első két csoport elhatárolásának tulajdonképpen nincs mindig jelentősége. Annál fontosabb viszont az, hogy el- különiüsük ettől azt a harmadik csoportok, amelynek nem alapfeladata, hog:/ a család védelmét szolgálja; nem is az, hogy a családi magatartást befolyásolja, hanem az, hogy az egyébként ma is családi feladatokat jelentő tevékenységet átvállalja, mivel erre valamilyen ok miatt a család nem alkalmas. Ebben a harmadik csoportban olyan intézményi megoldásokról van szó, ahol vagy nincsen csalán, vagy van, ©c adó®.., feladatot nem tudja ellátni még akkor sem, ha ahhoz társadalmi-intézményi segítséget kap. Ilye: k például a gyermekek állami gondozásba vétele, az időskorúak szociális otthonba történő elhelyezése, a fiatal - vagy gyermekkorú bűnözők utógondozása. Ugyanilyen természetűnek tekinthető a fogyatékos gyermekeket befogadó intézmények hálózata is. Az ok, amelyek miatt nem a családot próbáljuk alkalmassá tenni a feladat elvégzésére, illetve nem a család mellett működő intézményi megoldásokra törekszünk, hanem arra, hogy a család helyett léptessük be az intézményeket nagyon különbözők lehetnek. Egészen más okok miatt kerül például intézetbe a súlyos értelmi fogyatékos gyermek, 3 más miatt a szülők magatartása miatt veszélyeztetett gyermek. Közös vonása mégis az a kettőnek, hogy eleve kiemelést alkalmaz a családból ott, ahol normál esetekben a család messze optimálisabb megoldásokat adhatna. i l\ te !---------- —fel .------------ -TO-ff ff ... pi mw--------------ro