1976. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

480

- 10 ségviselők körében súlyt helyeznek a vonatkozó jogi és szakmai előirások j megtartására és lényegében megszűntnek tekinthető az előző évek szabályta­lan gyakorlata. Negatívumként kell viszont megemlíteni, hogy a Végrehajtó Bizottság 1973-ben I és 1576-ban (szeptember végéig; nem tárgyalta meg a költségvetési és tej­lesztési alap gazdálkodás íéléves eredményeit. Ez a gyakorlat nemcsak a jogszabályi előírásokkal ellentétes, hanem szilxiti a testület gazdasági irányitó tevékenységét is. Rendszeresen szerepelne* a Végrehajtó Bizottság napirendjén a hatósági munka kérdései. Több szakigazgatási szervet (pl. MUszaki-, EgészségUgyi Osztály/ beszámolta­tott hatósáöi tevékenységéről. Ez év júniusában pedig a VB. titkár előterjesz­tése alapján, megvitatta az egész apparátus hatósági ügyintézésének helyzetét, A napirend tárgyalása alapján határozatokat iogadott el az ügyintéző munka színvonalának további javitása érdekében. A kerUleti szakigazgatási szervek által 19/5-ben hozott első fokú határozatok *b ]»o %-át fellebbezték meg. A másodfokú szervek az Ügyek 74 %-ában az első fokú határozatot helybenhagyták. Figyelemre méltó azonban, hogy az ösz- szes fellebbezések 42, o %-át a Műszaki Osztály határozatai ellen nyújtották be, ami elsősorban az eagedélynélkULi építkezésekkel összefüggő intézkedések kö­vetkezménye. Továbbra is fokozott gondot kell (ordítani az ügyintézési határidők betartására. Az ügyek 3 %-át 3 napon tul, 2 %-át pedig 6 napon tul intézik. A hatósági munka színvonalának további javítására hivja fel s ügyeimet az a téiy is, hogy a VB. titkárának - törvényességi felügyeleti tevékenysége keretében - 19 5-ben 2/, J9/6. I. félévében 53 konkrét ügyben kellett szignalizálnia. , Összességében a hatósági munka színvonala a kerületek átlagának felel meg. 15 . 5-ben a Végrehajtó Bizottság programot iogadott el az államigazgatási mun­ka korszerűsítésére és tuvábbiejlesztésére. (Az előterjesztést a Tanács is megtárgyalta./ A korszerűsítési programban meghatározott feladatok végrehaj­tásuk esetén alkalmasak a kerUleti tanácsi munka továbbfejlesztésére, jól szol­gálják az ügyintézés gyorsítását és egyszerűsítését. A program végrehajtása megkezdődött, - üteme megfelelő - a ieladatok teljesítését a testület még nem értékelte. A iővárosbau a XXI. kerületben alakították ki legkésőbb a Tájékoztad)- Ügyfél- szolgálati Irodát. Az iroda elhelyezése rendkívül kedvezőtlen. A szakigazgatási szervekkel még megfelelő kapcsolatot nem tudott kialakítani. Ahhoz, hogy az iroda valóban betölthesse hivatását, sürgős intézkedésre vau szükség. A Végreliajtó Bizottság tevékenysége az intézményirányítás területén rendszeres. A művelődésügyi és egészségügyi ágazat részterületei között gyakran szerepel­nek az intézményirányítási feladatok is a testület napirendjén. \ ^mmap—rn ~™J| |j| 'jj p|| | gj ^fT^r - ■ fe £ 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom