1976. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

273

Itt milyen lehetőségek vannak? Azzal elintézni, hogy utasítjuk a kerületi tanácsokat, nem lehet. Ezáltal még nem oldódik meg a probléma. Tanácsokat adhatunk, de segítséget is kell adni. Célul kellene kitűzni, célprémiumot kellene kitűz­ni, elég tekintélyes összeget, azoknak az osztályoknak, ame­lyek elmaradásban vannak, az elmaradások megszüntetésére. Pon­tosan meg kell vizsgálni, hogy milyen lehetőségek vannak. Van valamilyen lehetőség erre a célra. Ahol ebből a pénzből kapni akarnak, ott ennek ellentételeként meg kell szüntetni a res­tanciákat. A másik: Mi nem tudjuk megoldani határozatilag, hogy most kimondjuk ennél az asztalnál, hogy dobjuk ki a Lakásosz­tály dolgozóit helyiségeikből, mert jobb helyiségekben vannak, mint a műszaki osztálybeliek, ós tegyük be helyükre a műszaki osztályokat. Felelőtlenség ilyet még javasolni is. Ilyet nem lehet mondani. Aztmondhatjuk, hogy keressenek megoldást, ameny- nyire a lehetőségeken belül mód van rá. Ilyet mondhatunk, de nem tudom, hogy ezáltal megolódik-e a helyzet. Oe utasitani a kerületi VB-ket?l Ismerjük a helyzetet, hogy milyen szűkében van helyiségekkel minden kerftleti tanács, vagy legalábbis dön­tő többségük. Nem lehet egyszerűen azt mondani/ hogy oldják meg a problémát. Lehet azt mondani, hogy építsenek valami tol­dalék épületet egy-két millióért* Oe idő kell hozzá. Azt kel­lene megvizsgálni hogyan lehetne segitséget nyújtani a beru­házások terén. Ha pénz kell ahhoz, hogy vegyenek gépeket, vil- lanyirógópeket, és ha villanyirógépekkel meggyorsul az ügyin­tézés, akkor kell venni villanyirógépeket• J " nij ■ fe,, !|l l --------------------------------------------------------——..... má i- 5o/a ~ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom