1976. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
226
tevékenységében szükséges egy koordináció. Ha ez a koordináció jól működik, akkor át lehet hidalni mindazon ágazati ütközéseket, amelyet egy szervnek, a mUszaki osztálynak kell végrehajtani. Semmi túlzás részünkről ebben nincsen, hiszen az előterjeszt 's előkészítésében többször konzultáltunk. A koordináció létezik, de javitani kell rajta. Ez az irányításban javulást hozhat, megkönnyítheti a műszaki osztályok munkáját. Hogy a jelenlegi 'helyzetben mi oldható meg: Mint létszámahogy utaltam rá, hogy központi íXiXQCi támogatást, - bár hadd kérjem a felügyeletet képviselő elvtársak véleményét is - az egyeztetés során egyértelműen leszögezték, szóban és Írásban is, hogy nem tudnak biztosítani, központi létszámfejlesztéssel nem lehet számolni. Li oldható akkor meg? Csak a meglévő létszámokkal tudunk gazdálkodni a kerületekben és ahogy felvetettük. Reischl elvtárs kérdésére, hogy a szaktárcák olyan feladatofYadnak-e, amelyek tényleg a műszaki osztályokra tartoznak, azt tudom válaszolni, hogy zömében igen. Nem lehet elvitatni, hogy nem a műszaki osztályok feladata. Legfeljebb mindenképpen felvetődik, hogy tul szélesítik a feladatkört. Ezzel ^természetszerűleg jelentkezik a feladatok általános növekedése, gondolok pl. a környezetvédelmi feladatokra. Kérem a főigazgató elvtársakat, hogy segítsenek a válaszadásban, mert az utőri kérdésre Rymorz elvtárs tud válaJ " ' # | te I ■■ ■ mmmmmmi- 15 -