1976. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
306
r-ro - - to —■ w vv------------ 04000*4*11*4 Emlékszem ró, hogy a 60-as évek elején még sokkal távolabb volt I a kerület az összfővórosi gondoktól, problémáktól, sokkal inkább periférikus problémák uralkodtak ott. A kerületi apparátuson belül erkölcsi problémák, pletykák, intrikák és hasonló dolgok voltak. A 60-as évek végén, ós a 7o-es évek elején ezek a problémák eltűntek. Most inkább belekerül a kerület a fővárosi fejlődésnek abban az óramába, amelybe mór jó néhány más kerület is belekerült, pl. Palota, Zugló, Óbuda. Ezt azt jelenti, hogy az ilyenirányú kerületi fejlődés meghatványo- zottan szállítja a problémákat, a kerületi tevékenység tartalma tehát változik, és ez nyilván befolyással is van a kerületi tanács vezető szerveire, tisztségviselőire is. Ebben az értelemben jó időben történik a kerületi VB. beszámoltatása, a fővárosi VB. szerintem kellő időben tudja orientálni a kerületi vezetés figyelmét arra, hogy milyen irányban tevékenykódj ék. Ismerve a kerületen belüli, tehát az ellátottsági gondokat, szinte törvényszerűnek veszem, hogy a kerületi vezetésre elsősorban azok a gondok hatnak, hogy a mindennapi ellátottságot biztosítsa. Egy ilyen állapotban lévő kerületben ez azt jelenti, hogy közvetlenül a lakosság hangja van hatással rájuk, minden vezető szerv/ ebben az irányban tevékenykedik, és ezek a gondok azután nyilván elnyon$k az egyéb gondokat, problémákat. Most tehát idejében történik, hogy egyéb dolgokra is felhívjuk figyelmüket. Gyakorlatilag tehát a fejlődés, az élet teremtett a kerületben ilyen állapotokat, és ezt az elvtársak is jelzik. < I fc/©! ^-Ob ii--------------------------------------------------------------------------------------------_J -I I* 1