1976. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

303

l - 15 ­az derül ki, - részünkre nagyon érdekesen a fővárosi jelentés­ből is - hogy a fővárosi főosztályok nem mindig segítették elő a kerületi testületek munkáját. A kiegészitő jelentés is azt mu­tatja, hogy az egyes főosztályok kizárólag szakterületük helyze­tét elemzik, azt viszont nem mutatják meg, hogy az adott ágazat­ban a Tanács, a VB irányitása milyen képet mutat és mire kellene a e tekintetben a főhangsúlyt helyezni. Megjegyezném azt is, ha végig nézzük a kiegészitő jelentés első részét, az a szervezeti testületi kérdésekről jó, elemző képet ad. A második része,az egyes főosztályok anyagai viszont keverednek, hol igen fontos, lényeges kérdésekkel, hol aprólékos, ide nem tartozó kérdésekkel is foglalkozik. Nagyon jellemzőnek találjuk és meg is emlitem a tisztelt VB-nek a Terv- ós Közgazdasági Főosztály értékiését, amikor az egész ellenőrzés rendszer rekonstrukció alatt áll és ne vizsgálják, hogy hogyan lehet7azt hatékonyabbá tenni, különösen a tanácsok vonatkozásában, a főosztály arról tesz emlitést, hogy az 1971. évi felügeleti vizsgálat alkalmával tett javaslatait ez- ideig nem valósították meg. Ez nem annyira a kerületi tanácsra, mint magára a főosztályra utaló megállapítás, mert az ő felelős^ sóge, hogy következetes utóvizsgálattal nem kisérték figyelemmel az 1971rhen megtett javaslataik sorsát. Véleményem szerint hiányosság-a e beszámolónak, hogy nem ad számot a kiemelt társadalompolitikai feladatok meg- valésitásáról, holott tudomásom szerint az egyes kérdésekkel, a munkásosztály kérdésével, a nőkkel, az ifjúsággal kapcsolatos kérdésekkel a testületeknek és a tanácsi vezetőknek foglalkozni kell. j • 3c?,i J__------------------------------------------------------------------------ re------ - re—- . . ■ ' l„----I----------------I--------■ "» ■ tt tt----------

Next

/
Oldalképek
Tartalom