1976. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

271

----------------------------------- — ■ ■ — ■ —ff ■ ■ ■ ' i ' ■ "w 1 — 46 . A 7. első el túrós az ovi ütemezésben van. Baranyai elvtárs már beszólt róla. Ez az egyik fő gondunk. Az összmennyisóget nem Órin- 'ti, ’ int ahogyan a mostani előter jesztés utalj/- ró, viszont az évi üte­mezés^ nagyon érinti, - még egyszer hangsúlyozom - nem a Belügyminisz­r terium központi szervek/ mert azok ebből a kvantumból most csal kis. mértékben részesülnek. A fő erőt a Budapesti Főkapitányság 's a for­radalmi karhatalmi ezred helyzetének javítására akarjuk felhasználni. 4 i Ez az alapvető kérdés, nem indokolva részletesen, hanem csatlakozva ahhoz, hogy amit Baranyai elvtárs mondott. Pontosan ebből az okból kifolyólag úgy ítéltük meg, hogy már az első időszakban va­lamivel gyorsabban kellene előrehaladni a lakásellátásban Budapesten ahhoz, hogy a létszámot feltölthessük. Ez az alapvető eltérés, és a legérzékenyebben érint bennün­ket. Emellett van még vagy három, súlyában kisebb kí1:kkksv gondunk. Ha már szónál vagyok, engedjek meg, hogy elmondjam három olyan gondun­kat, amely érint bennünket. Az egyik: Az említett meghatalmazott két elvtárs által aláirt megállapodásban az szerepel, hogy a Belügyminisztériumot ter­fi heli az adott lakótelepeken biztosított lakásokra eső, a beruházási program alapján számított lakásszanálások arányos része, 1976-ban 60 lakás. Igen, de a 413 lakáshoz számitva. Az eredeti megállapodás ugyan­is 413 lakást irányzott elő 1976-ra. A mostani megéllapodás-tervezet ugyancsak 60 lakás szanálását irányozza elő, a csökkentett össz-szám­hoz képest is. A második: Az aláirt megállapodásban van egy olyan pont, amely a mostani tervezetből teljesen kimaradt, a 10. pont: "Amennyiben az építési teüületen bérlakásos épületekben garázsok is létesülnek, a BM a számára átadott lakásoknak megfelelő arányban - tehát korrekten i fogalmazva - jogosult a garázsok vonatkozásában bérlőket kiválasztani." ! r • I I í — —J

Next

/
Oldalképek
Tartalom