1976. április 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

18

r i- 15 ­az évenként jelentkező csaknem félmillió karbantartási igény döntő többségének eleget tettek, a házilagos kivitelezés volumenét az 197o. \ évi bázishoz viszonyítva 42 %-kal növelték és igy 1975-ben 44o millió Ft értékű munkát végeztek el. A beszámolási időszakban megszervezték a hibnelháritó gyorsszolgálatot és létrehozták annak technikai bázisát. A tervezett 21 ezer lakás teljes felújításával szemben csak mintegy 16 ezer lakás felújítását sikerült elvégezni. A korszerüsitések eredmé­nyeként közel 3 ezer lakás lett komfortos, kisebb részben összkomfor­tos. A kezelésbe vett uj lakások, valamint a szanálások és lakáskorsze- rüsitések együttes kihatásaként a lakásállomány összetételének komfort fokozat szerinti megoszlása javult, de a tanácsi lakások 42 %-a még mindig komfort nélküli, vagy félkomfortos. A IV. ötéves tervidőszakban az ingatlankezelő vállalatok több kiemelt • , fővárosi feladatnak is eleget tettek. Egyes városrészek, mint például a Belváros rekonstrukciója, továbbá a metró csomópontoknál lévő lakó­épületek felújítása terén értek el jelentősebb eredményeket. Többek között a Mártirok utján,' a Magyar Jakobinusok terén, a Bem rakparton, a Batthyány téren, a Deák téren, az Üllői utón, a Baross téren és a Thököly utón, valamint a Dózsa György utón lévő lakóépületek felujitása történt meg sor-, illetve tömbtatartó zás köretében. Folytatódott a le­* vegőtiáztasági ós a gázrobbanást megelőző munkák végrehajtása. A te- tőhelyreállitási, felvonójavitási ós központi fűtés- szerelési munkák­kal is javították a lakóépületek állagát ós azok felszereltségének mi­nőségét. A IV. ötéves tervidőszakra vonatkozó pénzügyi szabályozás elsőizben tette lehetővé az ingatlankezelő vállalatok nagyobb arányú fejleszté­sét. A vállalatok fejlesztésére a lakóházjavitási alapból 759 millió Ft került felhasználásra. Ez lehetővé tette a vállalatok jobb gépesíté­sét, a vállalati telephelyek beruházásainak megkezdését, továbbá 28o db korszerű átmeneti lakás épitését is. Gépbeszerzésre több, mint 2oo millió * Ft-ot, épitósre pedig 516 millió Ft-ot fordítottak. A beszámolási idő­szakban megtörtént a IV.-XV. kerületi, valamint a XIV. kerületi ingat­U 1 1. —,—0— — 0 "■» * *»

Next

/
Oldalképek
Tartalom