1976. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
37
~l 32 két, másrészt végre kell hajtani a hálózat fejlesztését, bó'vitését. Az általános iskolai hálózat korszerűbb struktúrájának megteremtését a Fővárosi Tanács 1973. áprilisában hozott határozata is előírta. Ennek alapján- a kis általános iskolákat össze kell vonni nagyobb egységbe, ezáltal a tantermekkel és a pedagógusokkal való gazdálkodás hatékonyabbá válik;- minden általános iskolában bevezetésre kerül a szaktantermi rendszer, amely lehetővé teszi, hogy valamennyi terem oktatási célra is felhasználható legyen;- az egyes tanulócsoportok létszámát növelni kell a jelenlegi 26,9 főről 30 főre; i- az egésznapos foglalkozás mértékét ki kell terjeszteni, a napközis tanulók arányát 57 %-ra kell emelni;- alsó tagozatban, ahol lehetséges az iskolaotthonos osztályok, a felső tagozatban a klubszerű foglalkozás kiterjesztése szükséges. (Ennek tanterem igénye a hagyományos napközis foglalkozásnál kevesebb.) Ezen intézkedések mellett is jelentős mértékű tanteremfejlesztés szükséges. A meglévő anyagi lehetőségekből az V. ötéves tervidőszakban az alábbi tanterem fejlesztés valósítható meg:- célcsoportos és magánerőből telepszerűen épülő lakás járuléka 616 tanterem- kerületi tanácsi és üzemi fejlesztés 194- főv. tanácsi támogatásból 252 összesen: 1 062 tanterem I i P , LL---------------rt :i'teTl-vv?.n.-;-■ ’:7'"" ""*'m ''■"r'ir’ ■' * re,—— ______________________