1976. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
279
r n OsJ hetséges, típusterveket használjunk, el kellene ezt dönteni ós ehhez tartani magunkat. Ez a kivánalom elsősorban a kereskedelmi, oktatási, bölcsődi vonalon jelentkezik. Felvetették, hogy nagyobb gondot kellene vorditani a szakmunkásképzésre. Nemcsak a képzési feltételek javítására, hanem a képzés XKit****! minőségének javítására is. Elsősorban V lllii a szolgáltatás-fejlesztés tekintetében, hiszen jól kvalifikált szakemberek kellenek a gépi es egyéb javításokhoz. Lényegében úgy zártuk a bizottság ülését, hogy jónak értékelték, helyesléssel fogadták a tervjavaslatot. Érzik, tudják, hogy azért nagy feladat annak végrehajtása is, nagyon nagy erőfeszítés éo intézkedések szükségesek tehát azért, hogy a terv célkitűzései valóra is váljanak. Ennyit az Ellátási Bizottság üléséről. A XV. kerületi rendelőintézettel kapcsolatban elmondanám még, amit kérdésként is feltettem, hogy mindenképpen el kellene dönteni ezt a problémát. Ahogyan az olvtároak ott fel- vetettek a problémát, úgy láttam, hogy valahonnan, akár a hűlte turotthon pénzéből.elő kellene teremteni hozzá a pénzt. Je ahogy p Bzépvölgyi elvtárs mondotta, ott sem nagyon van. Valahonnan elő kellene teremteni azt a 25 milliót, amely a rendelőintézet bővítéséhez szükséges lenne,mert nagyon sok ember lakik a XV. kerületben, és rendelőintézeti ellátásuk rendkívül rossz. Úgy érzem, úgy látom tehát, hogy segítséget kellene nyújtani nekik. Egyébként bizonyos, hogy a tanácsülésen is felvetődik. Dó volna ezt a dolgot valam/ilyen formában nyugvópontra juttatnunk. !_ •_! »