1976. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

51

szaki átvételére, intézkedett a fővárosi kereskedelemben az üzle­tek nyitvatartásáró1 ás meghatározta a lakáskiutalási névjegyzék készítésének szabályait, Beszámoltatta az illetékes szakigazga­tási szerveket az engedély nélküli építkezések felszámolására, illetve megelőzésére, valamint az ingatlankezelési tevékenység I fejlesztésére hozott határozatok végrehajtásáról, A Végrehajtó Bizottság irányitó, ellenőrző tevékenységének igen fontos eszköze a szakigazgatási szervek vezetőinek beszámoltatá­sa, melynek során számonlcéri az ága.zati feladatok megvalósítását, j a jogszabályok és testületi határozatok végrehajtását, az ügyin­tézés helyzetének értékelését, A Végrehajtó Bizottság azon célkitűzéseinek megvalósitása érdeké- ben, hogy egy ciklusban minden szakigazgatási szerv átfogóan szá­moljon be tevékenységéről, 1975-ben beszámoltatta az Ipari, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Főosztályt, valamint a Közlekedési Főigazgatóságot, E szakigazgatási szervek tevékenységét általában eredményesnek értékelte és megállapította, hogy munkájuk egyes területein jelentős fejlődés tapasztalható. Az elkövetkezendő idő­szakra legfontosabb feladatként többek között az alábbiakat je­lölte meg: A Közlekedési Főigazgatóságnak tovább kell fejlesztenie, korsze­rűsítenie fejlesztési tevékenységét és csökkenteni kell az indoko­latlan operatív feladatokat, A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Főosztály gyorsabb ütemben javit- sa hatósági tevékenységét, elsősorban a földügyi igazgatás terüle­tén, I T . . . Az Ipari Főosztály fordítson nagyobb gondot a javitó-szolgáltató tevékenység fejlesztésére, fokozottabban segítse a kerületi szak- igazgatási szervek munkáját, növelje az árellenőrzések számát és hatékonyságát és erősítse vállalat-felügyeleti tevékenységét. Az elmúlt évben jelentős eredményeket értek el az ágazatba tartozó szövetkezetek szövetségeinél tartott törvényességi ellenőrzések­ben, 54 I I I _J (Utó*- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom