1976. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
182
r »———————■—^——— — -g ' - ■ * 111 " —» i ■ uj II »?B—I II II II ■- 14 Az irattározás, a lényegtelen iratoknak a megőrzése, a lényeges iratoknál; a vezetőknél való iktatatlan elhelyezése, majd eltüntetése tömeges jelenség. Az Igazgatási Főosztállyal hallatlan türelemmel és gondossággal foglalkozunk ezzel, amivel Fajkosné elvtársnő szintén egyetértett. Három dolog jelenthet megoldást. Az egyik, hogy megpróbálunk megfogalmazni, nem akarom a V13 idejét itt ezzel rabolni, a kerületi tanácsokhoz esetleg egy közös köriratot, hivatalos formátumot, pontosabban utasítást az eljárási rendszer kidolgozására. Ha a VB titkára küldi ki, nyilván hatása lesz, mert központi rendelkezés. A másik téma, hogy az irattáros tanfolyamokat, ami tömeges feladat, feltétlenül meg kell oldani, mert az is központi irányítást, ellenőrzést tesz lehetővé. A harmadik dolog pedig az, hogy valamivel fejlet- ‘ tebb irattári rendszert kialakítva valamit tudjunk tenni a korszerűsítés érdekében. Ebben, vagy a jövő hónapban az Igazgatási Főosztállyal együtt behozunk a VB elé egy jelentést a szakigazgatási szervek munkájával kapcsolatban és abban kb. át tudjuk tekinteni, hogy mit tettük és mik a lehetőségeink. Ennyit szerettem volna ehhez a feladathoz hozzátenni, de az teljesen nyilvánvaló, hogy összefügg ezzel a kérdéssel, amit Garamvölgyi elvtárs feltett, hogy teljesen új probléma előtt állunk az egész szocialista gazdálkodást illetően. A szocialista gazdálkodásnál - nagyon durván mondja - három alapvető probIL _________ J j