1976. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
174
I Annál is inkább, mert itt csak megemlítettük, de a 8-as rendelet - ebben a témakörben a legutóbbi rendelet - bizony nem kis ellenállásra talált a házban, amikor ez hatályba lépett, ' és az Igazgatási Főosztálynak komoly intézkedéseket kellett tennie annak érdekében, hogy az apparátusban az ügyintézők hangulatát, siránkozásait, panaszkodásait megfordítsa. Egy év elteltével, a ház szintjén összegyűjtve a tapasztalatokat, megpróbálkoztak a szintézissel. Tanfolyamot szerveztek a házban, hogy az ellentmondásokat kiszűrjék. Ebben a tekintetben tehát az Igazgatási Főosztálynak az összes szakigazgatási szerv nagyon nagy segitő munkájára van szüksége. Ezt azért teszem szóvá, mert Katona elvtárs nehezményezi, hogy efelett elsiklott a jelentés. Katona elv- társéknak óriási munkájukba került, hogy ezt a Heinrich István utcai objektumot a Levéltár számára biztosítsák. Nem kis dolog ma egy vállalatot kitenni a helyéről. Végülis a főosztálynak ezt sok kínnal sikerült megoldania. Ezzel az emögött levő munkát, törekvést, szándékot szeretném érzékeltetni és felvetni azt, hogy a főosztálynak maximálisan segítenie kell a levéltári gondokon. A 4. határozati javaslattal egyetértünk. Ez azt jelenti, hogy a kerületeknél közvetlenül is kell intézkedni. Ez nem könnyű, mert a kerületekben éttörték a központi iratkezelést, a lakásosztályok, építési osztályok kiváltak, és önállóan tevékenykednek ezen a területen, úgyhogy ezek a megszigoritások ott az ellentétes irányban hatottak az elmúlt években. Hogy ez szélesedni fog, vagy pedig visszaáll eredeti állapotába, azt ma még nem lehet megmondani. Azt javaslom, hogy ezzel értsünk egyet. i— i A határozati javaslatokban foglaltakkal kapr_ J