1976. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

11

|j11111 %- 3 ­A Fővárosi Tanács VB. szakigazgatási szervainéi és a kerlíleti tanácsoknál az 1974. január 1-ón életbelóptetett uj Ügyiratkezelés! szabályzat bevezetése eleinte az irat­kezelőknek ós az Ügyintézőknek egyaránt elég eok gondot oko­zott. Ellenőrzéseink során - ebben az időszakban - viszonylag sok hibát észleltünk. A VB. titkára és az Igazgatási Főosztály által kiadott intézkedések, valamint a többszöri oktatás ered­ményeként azonban 1975-re az uj iratkezelési rendszer megszi­lárdult. Elsősorban a szakigazgatási szervek, de a legtöbb kerületi tanács esetében is megállapíthatjuk, hogy az appará­tus egyre nagyobb figyelmet fordít az ügyiratkezelésre. Gondot okoz azonban, hogy a legértékesebb iratok egy része nem mindig kerül elintézés után irattárba, hanem azokat a szabályoktól eltérően az ügyintézők, s esetenként a vezetők is maguknál tartják. Ez idővel fontos levéltári értékű iratok elkallódásá- hoz, megsemmisüléséhez vezethet. /1950-1963. között a legnagyobb történeti értéket képviselő tanácsi iratoknak - becslések sze­rint - mintegy 60 %-a tűnt el, vagy semmisült meg. Ez kb. 15-20 %-ban az ügyintézők és iratkezelők hibájának tudható be, a to­vábbi 40-45 % 1956-ban pusztult el./ A vonatkozó rendeletek képzett irattárosok beállí­tását, megfelelő irattári helyiség kialakítását irják elő.’ Az igények ós a reális lehetőségek között azonban szinte megoldhatatlannak tűnő ellentmondás feszül, amelyet a szervek többségénél tapasztalható szemléleti problémák is súlyosbítanak. A gyűjtőkörűnkbe tartozó szervek kb. 70-75 %-ánál van ugyan irattáros, de ezek zöme, kb. 80 %-a egyéb feladatot is ellát, s a tényleges irattárosi munkára alig jut idejük. Megfelelő minőségű irattári helyiséggel csak a szervek kb. 15 %-a rendel­kezik, de a BFI iratgyüjtési munkáinak szünetelése miatt ezek többsége is túlzsúfolt. A levéltári értékű iratok zömét 15 év elteltével át kellett volna vennünk, de a tanácsi szakigazgatási szervek ira­tait csak 1956-ig, a kerületi tanácsokét felerészben 1950-ig, a tanácsi intézmények ós vállalatok iratanyagát szintén 1950-ig, de egyes közüzemekét csupán 1945-ig szállítottuk be. J |{ 1_ —---------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom