1975. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

89

«- 4 ­Kiemeljük a XVII. Cs XX. kerület munkáját, ahol közös intéz­kedési tervet készítettek, illetve a XIV. kerületét, ahol koordinációs bizottságot hoztak létre az iskolaegészségüggyel kapcsolatos tennivalók szakágazatok közti egyeztetésére. A kerületi jelentésektől és az ellenőrzési tapasztalatokból meg­állapítható, hogy a VB. határozata alapján mindenütt javult a két osztály együttműködése és ennek eredményeként az iskolaegészség­ügyi munka. Sok kerület meg csak tervezi az együttműködést, máshol már - valamennyi témához kapcsoló"va - értékes kezdeménye­zésekről számolnak be. /Pl. az t., ii., ív., XII., XVII. és XIX. kerületekben/ Az együttműködés nehézségeit jelzi, hogv pl. a XI. kerület egész­ségügyi osztálya külön jelentésben tájékoztat arról, hogv a.z isko­laorvosoknak a tanévnyitó értekezletekre való meghívása csak szór­ványosan fordult elő, "a legtöbb iskolaorvosnak tudomása sem volt az értekezletről", a kerület müvelődésügvi osztálya viszont azt kifogásolja, hogy "ezeken nem minden esetien vesznek részt az is­kolaorvosok." Több jelentésben előfordul, hogy az egészségügyi osztály pl. az orvos és védőnő munkanaplóját ''mindenkor rendben találja", ugyanezen kerület művelődésügyi osztálya pedig szóvá- 1 teszi, hogy az iskolák a munkanaplóról semmit sem tudnak. A tapasztalható ellentmondások arra figyelmeztetnek, hogy tovább­ti ra is fontos feladat, hogy a Fővárosi Tanács VB. EgészségUgyi és Müvelőuísüqyi Főosztálya közös ellenőrzésekkel mozdítsa elő a VD. határozat folyamatos és következetes végrehajtását. Az észlelt: negatívumok ellenére az együttműködés javításának alap­vető feltételeit biztositva látjuk mind a kerületi tanács egész­ségügyi és müvelődésügvi osztálya között, minc! intézményi sikon. fa * "- ..-------------- ----- ——ra— 1 —1 1. ■ " fe mi 1 —© ri 6 d

Next

/
Oldalképek
Tartalom