1975. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
65
l v ! szabaduló munkaerő elhelyezése ezért nem jelentett különö' sebb gondot. A vállalatok általában a Budapesten maradó gyáregységeiknél biztosították a kitelepítés folytán megszűnő munkahelyeik dolgozóinak további foglalkoztatását. A kitelepítések pénzügyi fedezete biztositása érdekében a III.kategóriába sorolt vállalatok esetében az 1968. január 1-től képződő amortizációs és vállalatfejlesztési alapot- az érdekelt telephelyeknél - zárolták. A kitelepítések vég% i rehajtásához szükséges beruházások megvalósításánál a vállalatok saját forrásként elsődlegesen ezzel az összeggel számoltak. Az igy képződő alap azonban, tekintettel a közismer- , ten -elavult állóeszköz állományra, a vállalatok ogy részénél j. csak minimális volt és kiegészítésre szorult. Az előkészítő tárgyalások során a kitelepítések végrehajtása pénzügyi fede* zekének megteremtése és. koordinálása nagy nehézségeket .tárna.qz.- tg.tt. E probléma a szerződéskötések során Ismételten előterbe került. Az l/197o. OT-PM sz. együttes rendelet ugyan előírta, hogy a vállalatoknak a szerződéskötéskor bo kell mutatniok.a bank nyilatkozatát arról, hogy a szükséges hitelt biztosítja, de ilyen nyilatkozattal - néhány kivételtől eltekintve - nem rendelkeztek. Az iparkitelepitési szerződés, i.lymédpn a_ tervex zett és nem a tényleges forrásokat tartalmazta. A pénzügyi • problémákat a végrehajtás során folyamatosan kellete rendezni. A feszültségeket a vállalatok olymódon is igyekeztek feloldani, hogy növelték a saját fejlesztési alap hozzájárulást- amelyet gyakran bankhitelből egészítettek ki vagy a beruházási előirányzatokat, azok műszaki tartalmát is csökken^ tették. Több esetben az iparkitolepitési-alap-támogatás mér- , tekét kellett növelni, hogy a végrehajtás biztosítható legyen. A Fővárosi Tanács iparkitelepitési alapjának egyenletes éves ütemezése sem volt tartható, hiszen a végrehajtás feltételét " biztositó vidéki beruházásoknak a határidők lejárta előtt el kellett készülniük ós a kivitelezés költségeit időben finan- \ szirozni kellett. Ezért a Gazdasági Bizottság, amikor 1973. januárjában a Főv. Tanács elnökének beszámolóját a IV.ötéves ; 15 » L=-----------J • - . .. II I " ■' ■» tefe»—*»- '©tt