1975. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
63
1,4 tesültek a telephelyeikről hozott döntésekről. Egyidejűleg azok, amelyek a Fővárosi Tanács VB határozata alapján ipar- kitelepitési alap juttatásra tarthattak igényt,felszólítást kaptak a szerződések megkötésére. A szerződéskötési tárgyalások gyorsítása érdekében iparkitelepitési szerződés terve- H zet készült, amiben az - időközben megjelent - központi to- H riiletfejlesztósi alap felosztására és a területi iparfej- ■ lesztés egyéb szabályozóira vonatkozó /1/1970./XI.15,/OT-PM/ fl rendeletben foglaltak is beépitósre kerültek, fl A szerződéskötési tárgyalásokon az érdekelt vállalatok és fl felügyeleti szerveik, valamint a telepítés helye szerint il- I letékes megyei tanácsok képviselői is resztvettek,A többszö- I ri előkészítő tárgyalások ellenőre néhány vállalattal a szer- I ződést csak ismételt egyeztetések után sikerült megkötni. Há- 1 rom vállalat esetében /Gyár- és Gépszerelő Vállalat, Egye- 1 sült Izzó, Bőripari Fzkelléktermelő V, I.ütem/ a szerződés I megkötésére azért nem került sor, mert bejelentették, hogy | kötelezettségüknek vidéki beruházás nélkül tesznek eleget. Az Országos Gumiipari Vállalat esetében pedig létrejött ugyan kitelepitési szerződés, de a későbbi határidő hosszabbítás | miatt - a vállalat kérelmére - annak felbontása vált szülcsé1 gessé. Szerződéskötés történt két olyan vállalattal is /FőI városi Ruhaipari Vállalat, THERí.íOPLASZTIKA Ivíüanyagfe Idolgo I zó Vállalat/, amelyeket a Gazdasági Bizottság korábbi hatáI rozatai ugyan nem köteleztek kitelepítésre, de városrendezé■ si szempontból területeik felszabaditása célszerűnek látszott I és vidéki telepítéseikhez iparkitelepitési alap támogatást H igényűitek a Fővárosi Tanács VB-től. fl A IV .ötéves tervidőszakban a tervek szerirrt 6o_ vál 1 a lat l/D. m telephelyének felszámolására kerül sor. Ehhez - 4-6 vállalat H lo6 gyáregységének vidékre telepítéséhez - összesen 792 milH lió Ft kerül felhasználásra az iparkitelepitési alapból. 156,5 millió Ft előzetes átutalása már a III.ötéves tervidőszakban megtörtént, ^fl Az alapot időközben növelték a bírságolásból eredő bevételek,