1975. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
60
- 2 f pedig területeket kellett felszabadítani. A határozatok végrehajtása nem volt teljesen következetes. 1968-ig - mivel a beruházások döntő részben állami támogatásból valósultak meg - a juttatások odaítélésénél elsősorban az ágazati szempontok érvényesültek. Ezért a pénzügyi források , megfelelően tö nem segítették elő a területi fejlesztéssel is összhangban lévő iparkitelepitések végrehajtását. Már 1968 előtt, a gazdaságirányítás uj rendszerének előkészitése során látható volt, hogy az iparkitelepitési tevékenység erősen lefékeződik, ha azt kizárólagosan vállalati eszközökből kell megoldani. A területi aránytalanságok fokozatos felszámolását célzó iparkitelepitések gyorsítására a Gazdasági Bizottság határozatot hozott,amellyel a fővárosban és környékén korlátozta az ipartelepítést, az iparilag elmaradt területeken viszont az iparosítás gyorsítását szorgalmazta. Ezt szolgálta az az intézkedés, amely a Budapesten lévő kitelepítésre kötelezett üzemek, telephelyek amortizációs és fejlesztési alapját zárolta. Egyidejűleg a GB határozott arról is, hogy a kitelepítésre kötelezett üzemek kapacitásának vidékre helyezését állami . eszközökkel is támogatni kell. Ennek végrehajtásaként 1968. évtől a fővárosi Tanács részére iparkitelepitési alapot, az ipari foglalkoztatás szempontjából kevésbé ellátott megyék részére pedig iparfejlesztési alapot biztosítottak. II. A Fővárosi Tanács VB 1968 évtől látja el az iparkitelepité- sekkel összefüggő feladatokat. E tevékenysége során a Fővá%s rosi Tanács VB a III.ötéves tervidőszakra biztositott 25o , millió Ft iparkitelepitési alap felosztásáról a vállalatokkal, a felügyeleti szervekkel és az Országos Tervhivatallal egyeztető tárgyalásokat folytatott. A felmérések alapján ugyanis 1975 végéig 118 vállalat 256 telephelyére . állt fenn iparkitelepitési kötelezettség.Az egyeztetések során kitűnt, hogy az érdekeltek egyes esetekben a L-------f----J _____ , --------------- | i ■ ..j | | n m PmUmmrf'-m