1975. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
304
rr 1 Kiemeljük a XVII. és XX. kerület munkáját, ahol közös intézkedési tervet készítettek, illetve a XIV. kerületét, ahol koordinációs bizottságot iioztak létre az iskolaegészségüggyel kapcsolatos tennivalók szakágazatok közti egyeztetésére. j\ kerületi jelentésekből és az ellenőrzési tapasztalatokból megállapítható, hogy a Vb. határozata alapján mindenütt javult a két osztály e.gyüttkúk_öd_és_e és ennek eredményeként az iskolaegészségügyi munka. Gok Kerület még csak tervezi az együttműködést, máshol már - valamennyi témához kapcsolóévá - értékes kezdeményezésekről számolnak be. [ /H. az I., II., IV., XII., XVII. és XIX. kerületekben/ Az együttműködés nehézségeit jelzi, hogy pl. a XI. kerület egészségügyi osztálya külön jelentésben tájékoztat arról, hogy az iskolaorvosoknak a tanévnyitó értekezletekre való meghívása csak szórványosan fordult elő, "a legtöbb iskolaorvosnak tudomása sem volt az értekezletről", a kerület művelődésügyi osztálya viszont azt kifogásolja, hogy "ezeken nem minden esetben vesznek részt az iskolaorvosok." Több jelentésben előfordul, hogy az egészségügyi osztály pl. az orvos és védőnő munkanaplóját "mindenkor rendben találja", ugyanezen kerület müvelőuésügyi osztálya pedig szóvá- teszi, hogy az iskolák a munkanaplóról semmit sem tudnak. i íSbHi'■ B A tapasztalható ellentmondások arra figyelmeztetnek, hogy továbbra is fontos felauat, hogy a Fővárosi Tanács Vb. Lgészségügyi és . I-lűvelÖaésügyi Főosztálya közös ellenőrzésekkel mozdítsa elő a Vu. határozat folyomatoc és következetes végrenajtását. Az észlelt negatívumok ellenére az együttműködés javításának alap: * vető feltételeit biztositva látjuk mind a kerületi tanacs egeszseg- ügyi és művelődésügyi osztálya között, mind intézményi sikon.-ra aaA)L tö Budapest, 1975. 4. v ' " ,ri) fX _____--^ra / VÍOTljöVtŰ'0 tt Iur.Bartha Ferenc/ /dr.Mezei Gyufa/ fővárosi vezető főorvos - főosztályvezető L4tta'“- egyetértek: B| /Farkasinszky uajos77 I tanácselnök-nelyetlíes I I ^ ~ I- 4 -