1975. november 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

725

rr ■—- 2 ­tani rendelt határozatokat és nem tér ki azon határozatok megvalósí­tásának részletes értékelésére sem, ahol az intézkedések kiadása ugyan megtörtént, de az intézkedésben foglalt feladatok gyakorlati bevezeté­sének határideje 1976. január 1. I. n tanácsillési határozatok végrehajtásának előkészítése. A tanácsülést követően a Főigazgatóság a Fővárosi Tanács VB. jelen­tését ós a tanácsülési határozatokat megküldte a kerületi tanácsok, az ingatlankezelő vállalatok, valamint egyes érdekelt főhatóságok részére és a jelentésben foglaltak megvitatására széleskörű részvé- ; tellel nagyaktiva értekezletet rendezett. A nagyaktiva értekezlet célja e jyrészt a feladatok ismertetése, másrészt a végrehajtás mene- * tének, ütemének, a végrehajtásban résztvevők körének meghatározása I volt. oiZt követően a Főigazgatóság Bizottságot hozott létre saját dolgozói­ból és a vállalati szakemberekből a végrehajt s előkészítésére. Egyes Intézkedések kidolgozásában a t rs szakigazgatási szervek is eegit- k 1 ságet nyújtottak. Több határozati kötelezettség feldolgozásában pedig külső szakértő szervek - mGSZI, közgazdasági Egyetem Tudományos Kuta­tó Intézete, FüIKFORL! - működtek közre. II. A határozatok végrehajtása és a vé/jjreliaj tás eredményei. Célkitűzéseit tekintve a tanácsülési határozatok öt, egymástól élesen el nem határolható csoportra oszthatók: 1./ általános elvi jellegű intézkedést igénylő; 2./ műszaki tevékenység javitását, fejlesztését célző; 3./ a pénzügyi gazdálkodás színvonalának növelésére, az üzem- és munkaszervezésre ható; 4./ a kezelési, szolgáltatási tevékenység fejlesztését, kor­szerüsitését elősegitő; L 5./ ügyintézés javitását szolgáló ^ intézkedésekre. 3 "I — _ — —1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom