1975. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
238
nyüipari Minisztórium nemcsak elhatározással, hanem meglehetősen nagy anyagi segítséggel is dotálja. A gyorsjavitó szalonokban majd gépesíteni lehet a munkákat. Ilyen uj formák bevezetésére is sor kerül az V. ötéves terv idején. Ezeknek a jó dolgoknak a kimunkálása, segítése lenne tulajdonképpen a szolgáltatási bizottság feladata, amit ón javasolnék, ha nem VB. határozattal, akkor a nélkül, de mindenképpen meg kall alakítani a fővárosban ahhoz, hogy megfelelő társadalmi segitséget is tudjon adni/meg a koordinálást is biztositani tudja. Szövetkezet, állami vállalat, magánipar, mi- nisztóriumi vállalat, több szektor mind foglalkozik ezzel a témával, az ö88Zfíangolá8 tehát ezórt ia nagyon fontos, lényeges kérdés. Mindenképpen javasolom tehát ennek a bizottságnak a létrehozatalát. Majd a VB. eldönti, hogy hogyan. Oe feltétlenül szükség volna a bizottságra azért, hogy ki tudjuk munkálni a feladatokat óa a kapott kevés pénzt megfelelően koordinálva tudjuk felhasználni, ugy, hogy a lakosság számára tt előnyösebb szolgáltatási lehetőségeket biztosítson. K a r d o 8 Géza: Tisztelt Végrehajtó Bizottsági A jelentést korrektnek, tárgyilagosnak tartjuk, és egyetértünk vele. Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet a 4-ea számú mellékletben közöltökre. Itt 70-75-öa vonatkozásban mutatják ba a szolgáltató tevékenység szektorália megoszlását. Kórem az alvtáraakat, hogy nézzék mag, mert a grafikon szerintem hüem mutatja, hogy miért adódik Budapesten ilyen nagy feszültL ——-J 9 18 -