1975. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
227
1 -r i tozik. Az anyagban átlagszámot vettünk, és ebből az átlagszám- i bél számítottuk ki azt a fejlődést, amelyet az anyag tükröz. Mi mindig problémázunk - ha úgy tetszik, afférban vagyunk- a szolgáltatási határidők vonatkozásában. Sohasem vagyunk elégedettek, és nemegyszer hivjuk raportra a Patyolat Vállalat igazgatóját. Ő ilyenkor természetesen mindig elmondja a maga kis problémáit. Nem tudjuk kedvezőnek Ítélni. Egy alkalommal már beszéltem is erről. Erre a kérdésre még visszatérünk, s ez bizonyíték a vállalatoknak, hogy a meglevő kapacitás kihasználó- i» sáliak, a szervezettség fokának a javításával a határidőket tovább lehet csökkenteni. K a r d o s et.: Csehikné. elvtársnő kérdésére pozitiv választ tudunk adni. Ma már valószínű, hogy a vállalati fejlesztési alapokból képződő összegekhez 50 -os hozzá' járulást tudunk biztosítani részben szövetkezeti saját forrásból, részben pedig szövetségi alapból. Tudjuk, hogy a tárgyalások előrehaladtak, és a megegyezés megtörtént, részben a Tervhivatal koordinálásával. k I I Elnök: Ki kér szót? Dr. Reischl Antal: As anyagot jónak, reálisnak tartom. Csak azért kértem szót, mert hiányolok az anyagból egy olyan részt, amely - főleg az utóbbi Időben nagyon erősen befolyásolja a szolgáltatásokat. Ez a kereskeí * |Yrfo\« delem területén jelentkező alkatrész- és anyagliiány. Ha est egy kicsit mérlegeljük, a következőkre jöhetünk rá. Bizonyos szolgáltatások beszűkülnek. Egyszerűen nem vállalnak olyan szolga]tatásokat, amelyekhez as alkatrészek beszerzése nehézséget jelent. Ez azonban más oldalon is ^----------------------------—.— - . ii fe---------------- ■■■/ 1 ■ ■ ta m--------wmmUt